Beütötte a fejét és csillapíthatatlanul sírt egy 11 hónapos csecsemő, ezért a szülők múlt pénteken bevitték a Szent János Centrumkórház gyermek ügyeletére. A rendelőben azonban nem volt fűtés. A vizsgálat idejére pedig le kellett vetkőztetni a csecsemőt. A kórházi látogatás után a feldúlt édesapa ráírt Takács Péter egészségügyi államtitkár személyes Facebook-profiljára és számonkérte, hogy miért nincs fűtés az ügyeleten és hogy tud így tükörbe nézni – számolt be tapasztalatairól a 444 egyik olvasója. Nagy meglepetésére, választ kapott az üzenetére:
Úgy b**meg, hogy elromolhat bármi, amit használnak! Ha elhiszed, hogy Magyar Péter istencsászár parancsára majd a büdös életben SOHA SEMMI nem romlik majd el, akkor jó hülye vagy! A műszakisok dolgoznak rajta, amint tudják, megcsinálják
– fogalmazott az államtitkár.
Az üzenetváltás ezt követően magyarázkodásba és vádaskodásba ment át. Az államtitkár felhozta, hogy az elmúlt négy évben 30 milliárd „ment bele abba a kórházba meg a Kútvölgyibe”, de még azt is elmondta, hogy „nem direkt sz**atjuk a kisgyerekes családokat”. Hozzátette, hogy egy 130 éves fűtési rendszert cseréltek le, a hiba pedig azért jött elő, mert „most került a rendszer nagy terhelés alá”. A csecsemőnek nem lett nagyobb baja, Takács pedig később jobbulást is kívánt neki.
A 444 cikkének megjelenését megelőzve Takács írt egy posztot a Facebook-oldalára, ahol szerinte egy „Magyar Péter által felhergelt sokadik tiszás troll »talált be« magán csatornáimon”. „Az egyiknek szombat késő este már keményebb hangvételben is reagáltam, amikor azzal vádolt, hogy direkt teszem tönkre a fűtést a gyermekosztályokon” – utalt a fent idézett beszélgetésre. Majd arról írt, hogy szerinte egy szervezett akció folyik ellene, a 444 pedig „választópolgári megkeresésként” fogja beállítani a neki írt üzenetet.
Az egészségügyi államtitkár egy későbbi posztjában elnézést kért többek között a beszélgetés stílusáért. Az üzenet tartalmi részét vállalja, hozzátette, hogy csak majdnem 30 milliárd forintot fordítottak a Szent János Kórház és a Kútvölgyi fejlesztésére, valamint 3 milliárd forint értékben korszerűsítették a fűtési rendszert is.
Ennek ellenére előfordulhatnak műszaki hibák, ahogyan most is történt. Ezek mielőbbi elhárításáért mindenki (a műszaki dolgozóktól a kórházi vezetőkön át az államtitkárig) legjobb tudása szerint mindent megtesz
– írta. A poszt végén pedig még megjegyezte, hogy Magyar Péter szerinte „még soha életében nem tett senkiért semmit”.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
![]()
Olvasd tovább itt: index.hu
