A Kibeszélő Extrában a nyilvánosságra hozott, több mint 600 oldalas gazdasági témákat érintő dokumentumról volt szó. Magyar Péter és a párt elnöksége határozottan tagadja, hogy bármi közük lenne a dokumentumhoz, Nagy Attila Tibor szerint „könnyen elképzelhető, hogy egy túlbuzgó munkacsoport vagy közgazdász-kör készítette, anélkül, hogy azt az elnökség valaha jóváhagyta volna”. Sebestyén Géza hozzátette: „Az anyag nyelvezete és logikája alapján egyértelmű, hogy szakértők írták, nem mesterséges intelligencia. Részletes, átgondolt, és láthatóan sok munkát tettek bele.”
Radikális adóemelés és súlyos elvonások
A dokumentum egyik kritikus eleme az adórendszer átalakítását célzó rész: A tervezet szerint a bruttó 416 ezer forint felett keresők 22 százalékos, az 1,25 millió forint felett keresők pedig 33 százalékos személyi jövedelemadót fizetnének. Emellett a cégek adóterhei is drasztikusan nőnének:
- a kisvállalatok 4,5 százalékponttal magasabb kulccsal adóznának
- a nagyvállalatok pedig akár 25 százalékos társasági nyereségadóval szembesülnének
- a dokumentum 6,5 százalékos vagyonadót is bevezetne, ami sok céget egyenesen veszteségessé tehetne
A dokumentumban szereplő nyugdíj- és egészségügyi reform is vitát váltott ki: magánbiztosítói rendszer bevezetését javasolja, ami a szakértők szerint „a 2007-es egészségbiztosítási reform kísérletét idézi”, és jelentős társadalmi ellenállást válthatna ki.
„Ezzel választást nem lehet nyerni”
A Tisza részéről érkező teljes tagadás – miszerint „semmi közük az anyaghoz” – a szakértők szerint politikai szempontból érthető. „Ez egy brutálisan komoly anyag, de választást ezzel nem lehet nyerni” – fogalmazott Nagy Attila Tibor.
A műsorban arról is szó esett, hogy bár a Tisza Párt már több fórumon is beszélt gazdasági terveiről, programjuk a honlapjukon is elérhető, de vannak bizonyos kommunikációs ellentmondások: Magyar Péter korábban említett vagyonadót, de a mértéke és a célcsoport folyamatosan változtak.
Volt szó 5 milliárd, majd 1 milliárd, most pedig 500 millió forintos határról. Nincs egyértelmű képünk arról, mit is szeretne a Tisza
– fejtette ki véleményé Sebestyén.
A szakértők a legélesebben a napvilágra került dokumentum kutya- és macskaadót tárgyaló pontját bírálták. Nagy szerint az ötlet „teljesen abszurd”, és aki ezt kitalálta, „annak a józan eszét elvitte a cica”. Az elemzők úgy vélik, hogy egy ilyen adó a lakosság felét érintené, hiszen sokan tartanak háziállatot, és az a kormány, amelyik bevezetné, politikai öngyilkosságot követne el – még a ciklus végét sem élhetné meg.
Érthető és világos programokra van szükség
A beszélgetésben arra is kitértek, hogy a Tisza Párt hivatalosan januárban tervezi közzétenni választási programját – „ami így is több lesz, mint a Fideszé, hiszen a kormánypártnak 2010 óta nincs érdemi választási programja” – jegyezte meg Nagy Attila Tibor. Bár a beszélgetés jelentős részében a Tisza programja, és az előkerült dokumentum volt a fókuszban, Nagy arra is kitért, hogy: „a Fidesz 15 éve ugyanazokat a paneleket ismétli – családtámogatás, adócsökkentés, munkahelyteremtés –, de választási programot már régen nem látott a közvélemény.” A szakértők szerint transzparens programvitára lenne szükség, ahol a pártok egyértelműen bemutatják, mit terveznek a gazdasággal, adókkal, és a társadalmi csoportok helyzetével, így a találgatások és az összeesküvési elméletek a háttérbe szorulnának. „Ideje lenne egy valódi miniszterelnök-jelölti vitának is” – tette hozzá Sebestyén.
Olvasd tovább itt: index.hu
