Karácsony továbbra is a kormányra mutogat és a Karmelitánál tüntet

Karácsony továbbra is a kormányra mutogat és a Karmelitánál tüntet



Karácsony továbbra is a kormányra mutogat és a Karmelitánál tüntet
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz frakcióvezetője a HVG tudósítása szerint elmondta, sajnálja, hogy Karácsony úgy tekint a fővárosiak nehéz helyzetére, mint egy politikai színpadra.Beszélt arról is, módosító javaslatot nyújtottak be, amelyben azt kérik, hogy ha valóban fizetésképtelen lesz januárban a főváros, akkor ezt mondják is ki, ez volt a kormány kérése is. Felhánytorgatta, hogy a főváros 51 milliárd forintért megvette Rákosrendezőt, a közbeszerzési bírságok összege több mint egymilliárd forint és tavaly 900 millió forintot fizettek ki jutalmakra, béren kívüli juttatásokra. Kiért arra is, hogy a Tisza a hétfői ülésén sem jelent meg, így ismét nem vállalja a felelősséget a fővárosi döntésekért. A Fidesz frakcióvezetője Facebook-posztjában azt írta: Karácsony Gergely elszórta a budapestiek pénzét miközben kétszeresére nőtt a főváros fő bevétele és 2019-ben még 214 milliárd forint megtakarítással adtuk át a kasszakulcsot.A kormány ennek ellenére garanciát vállalt arra, hogyha a főváros nem tudja, akkor a kormány kifizeti a 27 ezer fővárosi dolgozó fizetését és a közszolgáltatások működését is biztosítja.Az elmúlt 15 évben 3000 milliárd forintból fejlesztette az Orbán-kormány Budapestet és a következő 10 évben is 3000 milliárd forint értékben tervez beruházásokat.

Olvasd tovább itt: mandiner.hu