Letartóztatták azt a férfit, aki szombaton a Morrison’s 2-ben úgy megütött másik ott bulizó fiatalt, hogy az belehalt sérüléseibe – közölte az ügyészség. A közlemény szerint a két férfi között rövid szóváltás alakult ki, a 28 éves elkövető ezt követően kétszer ütötte meg 25 éves áldozatát, aki a helyszínen földre zuhant, és eszméletét vesztette, majd kórházba szállítását követően elhunyt.
A támadót az ügyészség emberöléssel vádolja, amiért 5 és 15 év közötti börtönbüntetést kaphat. A férfi részben beismerte a tettét, a történteket megbánta. Az elkövető büntetlen előéletű, a szórakozóhelyen senki mással nem keveredett konfliktusba, ugyanakkor kettős állampolgársága, külföldi kötődése, a bűncselekmény súlyossága és a büntetési tétel miatt feltételezhető, hogy ha szabadlábon hagyják, megszökne vagy elrejtőzne a hatóságok elől.
A belvárosban található Morrison’s 2-be szombaton riasztották a rendőröket, miután egy fiatalt egy másik bulizó úgy megütött, hogy előbbi belehalt a sérüléseibe. A támadót előbb halált okozó testi sértéssel, majd emberöléssel vádolták meg. A 28 éves A. László elismerte, hogy ő ütötte meg az elhunyt fiatalt, de a rendőröknek arról beszélt, hogy ő csak viccelődni akart. Azóta az áldozat apja is megszólalt, állítása fia ártatlanul halt meg, egy nőnek akart segíteni.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
