Takács Péter bocsánatot kért a szavaiért, majd beleszállt Magyar Péterbe

Takács Péter bocsánatot kért a szavaiért, majd beleszállt Magyar Péterbe



A beszélgetés tartalmi részét vállalja, de a stílusért bocsánatot kért Takács Péter egészségügyi államtitkár – derül ki a politikus Facebookos bejegyzéséből.

„Bár az üzenetváltás magánbeszélgetésként történt, akkor is hiba volt” – írta, majd sorolni kezdte mennyi pénzt költött a kormány a kórházakra. Egy másik pontban pedig arról értekezett, hogy az elköltött pénz ellenére előfordulhatnak műszaki hibák, de ezek mielőbbi elhárításáért mindenki a legjobb tudása szerint tesz meg mindent a műszaki dolgozótól az államtitkárik.

A posztját a politikus némi magyarpéterezéssel zárta, miszerint a Tisza Párt elnöke „terelhet, hergelhet, hazudhat bármit, mindenki tudja: még soha életében nem tett senkiért semmit. Senkinek a problémáját nem oldotta meg. Egy kétszínű, hazug alak, aki most is brutális megszorítócsomagra készül”.

Mint arról korábban beszámoltunk, egy férfi a Messengeren üzenetet küldött Takács Péternek, miután azt tapasztalta, hogy a János kórházban sem a fűtés, sem a világítás nem működik. Az üzenete végén pedig megkérdezte, hogy Takács hogy képes a tükörbe nézni.

„Úgy bazmeg, hogy elromolhat bármi, amit használnak! Ha elhiszed, hogy Magyar Péter istencsászár parancsára majd a büdös életben SOHA SEMMI nem romlik majd el, akkor jó hülye vagy” – válaszolta az üzenetre az államtitkár.

Az ebben a hangulatban megindult beszélgetés egy későbbi pontján a férfi, aki 11 hónapos kisgyerekét vitte aznap a kórházba, megjegyezte, hogy „mennyi minden szar épült, stadionok, ezer egyéb felesleges baromság”, a kórházban pedig világítás sincs.

Íme a féktelen magyar pénzszórás rohadó emlékművei, amelyekből már csak a zombik hiányoznak

A közpénzherdálás csúcsteljesítménye, amikor egy beruházás elkészül, de mivel a cél a lopás volt, sosem kerül használatba. Kastélyok, stadionok, fürdők és persze állatkert, amelyeket akár használhatnánk is, de inkább enyésznek, mint egy posztapokaliptikus zombifilmben. Szavazzon, melyik legyen a pénzégetés emlékműve!

„Sajnos ez ilyen. Hidd el, nem direkt szopatjuk a kisgyerekes családokat. Megjegyzem az összes gyerekemet oda hordom én is. Jobbulást a gyereknek” – jött a replika a felpaprikázott Takácstól.

A beszélgetés eljutott a 444-hez, amiről az államtitkár értesült is és azzal próbált elébe vágni az eseményeknek, hogy egy korábbi posztjában azt állította, hogy őt egy „tiszás troll” zaklatta.

Erre persze reagált Magyar Péter is, aki szerint Takács „sokadszor bukott meg szakmailag, emberileg és vezetőként is”. A Tisza Párt elnöke szégyennek nevezi, hogy „egy ilyen ember egy napig is vezethette a magyar egészségügyet” és felszólította Orbán Viktort, hogy nyilatkozzon, maradhat-e az államtitkár a posztján.

Olvasd tovább itt: hvg.hu