
Ha túlságosan magasra emeljük az adókat, az nem növeli az adóbevételeket, hanem pont hogy csökkenti – fogalmazott Sebestyén Géza, megemlítve, a magyar adócsökkentési modellt rengeteg ország átvette, mert látják azt, hogy ez jól működik.Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy a Tisza nyugdíjadó terve hogyan hatna a nyugdíjas évek tervezhetőségére és biztonságára, Dezse-Zelenka Dóra azt mondta: tapasztalatai szerint az öregkori öngondoskodás vonatkozásában a magyarok nem igazán szeretnek előre gondolkozni és befektetni a jövőbe, de ha rá lesznek kényszerítve, hogy a nyugdíjukból is adózzanak, akkor ezt a társadalom nagyon nem fogja szeretni.„A Horn-kormány idején bevezetett magánnyugdíjpénztárak „hazárdjátékok” voltak, hiszen a társadalomnak a jövedelmileg jobban eleresztett rétegeit adókedvezmények fejében csábították át a magánrendszerbe” – mondta Lentner Csaba.Hozzátette: emiatt kevesebb lett a költségvetésben a nyugdíjjárulék-befizetés, amit a büdzsének kellett megfinanszírozni. 2010-ben aztán a magánpénztárba befizetők visszajöhettek az állami rendszerbe, mert az állami garanciával biztosított nyugdíjkifizetés felé mindig nagyobb a bizalom, mint egy holland vagy egy német magánbiztosító társaság felé – hangoztatta.A Tisza a gyermekek ingyenes egészségügyi ellátását megszüntető, az ellátásokat pénzügyi csomagokra kategorizáló terveire Dezse-Zelenka Dóra elmondta, nem lehet pénzben mérni gyermekek egészségét, és azt sem lehet, hogy egy rászoruló gyermek elessen egy ingyenes ellátástól, csak azért, mert van egy olyan kormány, ami belekényszerítette őt egy ilyen rendszerbe.
Olvasd tovább itt: mandiner.hu
