A Demokratikus Koalíció (DK) tudja, ki az egyik olyan tanú a Szőlő utcai ügyben, akinek ügyészségen tett vallomásáról először a HVG számolt be szerda reggel – jelentette be Dobrev Klára. Ahogy megírtuk, több olyan új tanú is vallomást tett a közelmúltban, akik azt állítják, hogy a Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatója, Juhász Péter Pál különféle módon szexuális aktusra vette rá őket. Olyan 14-15 év közti fiúkról van szó, akik a javítóintézetbe bekerülve állításuk szerint molesztálás áldozatai lettek, egyiküket pedig bántalmazták is, amikor nem akart tovább „szolgáltatást nyújtani” az intézményvezetőnek – erről itt olvashat részleteket.
Új tanúk a Szőlő utcából: volt javítós fiúk megrázó vallomásai arról, mit művelt velük az igazgató
Olyan új tanúk tettek vallomást Juhász Péter Pál ügyében, akik azt állítják, hogy a Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatójával szexuális aktust kellett létesíteniük – tudta meg a HVG ügyészséghez közeli forrásból. Az érintettek javítóintézetbe bekerült fiúk, 14-15 évesek voltak, amikor „Péter bácsi” állításuk szerint ígérgetéssel, ajándékokkal vagy fenyegetéssel orális szexre és közösülésre vette rá őket.
Az ellenzéki párt elnöke egyenesen koronatanúnak nevezte az általuk ismert fiatalt, akivel elmondása szerint hetekkel ezelőtt kapcsolatba kerültek. Arra biztatták, hogy a nyomozást végző ügyészségen is mondja el a vele történteket, ügyvéddel is segítették, és hogy ne lehessen a szőnyeg alá söpörni a vallomását, egy videót is készítettek vele. Ezt a „védelme érdekében” kitakarva, hangjának eltorzításával közzé is tették a politikus közösségi oldalán. Dobrev úgy kommentálta a tanúval folytatott beszélgetését, hogy a videóból egyértelmű, hogy „a Szőlő utcai borzalmaknak” igenis volt kiskorú sértettje, vagyis „a kormány ebben is hazudott”.
Hatévesen már molesztálták
A videóban a tanút csak hátulról, kapucnis pulóverben mutatták, így valóban felismerhetetlen volt. Ahogy meg is írtuk, megerősítette, hogy 14-15 éves korában került be a javítóintézetbe a koronavírus időszakában, ezért két hetet karanténban töltött, ezalatt találkozott először Juhásszal. „Jó ember benyomását keltette”, „rendes embernek tűnt”, kedves volt vele az igazgató – mondta el a kezdetekről. Viszont az igazgató már ekkor arra kérte, hogy „húzza le a nadrágját”, mert meg akarta vizsgálni az „intim részét”.
Azt nem tudta megmondani, miért pont őt szemelte ki magának az igazgató, akkor került be, még félt és nem is tudta, hogyan mennek a dolgok az intézményben.
Babakorom óta állami intézményekben nőttem fel, több szexuális erőszak áldozata voltam nevelőszülőknél és intézetekben is. Hatéves voltam, amikor először bántottak
– mondta a fiatal, aki szerint Juhásznak tudnia kellett az előéletéről.
„Többször levitt beszélgetni az irodájába, nagyon rendes volt, úgy tűnt, úgy viselkedett, mintha az apám lenne, én meg a fia” – állította a tanú.
Utána viszont kérte, hogy ruhán keresztül „fogdossa őt, majd orális kielégítést is kért”, később „rendes szexuális kapcsolat” is történt. Dobrev kérdésére a tanú azt válaszolta, hogy az igazgató megerőszakolta.Az autójában is szexre kényszerítette?
Ez az egészségügyi részlegen, valamint az igazgató autójában és irodájában történt, előbbibe úgy került, hogy többször „bántotta”, vagdosta magát, azalatt is kihasználta szexuálisan Juhász – állította. Máskor levitte a konyhába, adott neki valami édességet, majd az igazgató közelben parkoló Lexus autójában is sor került a szexuális erőszakra, mondta. Amikor így levitte magával, a nevelők szerinte nem tiltakoztak, hiszen az intézmény vezetőjéről volt szó. Mindez 4-5 hónapon át ment, viszont azt nem tudja pontosan, más áldozata is volt-e Juhásznak.
Ahogy azt ügyészségi forrásunkra hivatkozva már megírtuk, a tanú állítása szerint „megverették” őt, miután egy nevelőnőhöz fordult és elmondta a vele történteket. Ezt követően viszont már nem közeledett hozzá többé.
A tanú a panaszládáról is beszélt, ahol elvileg az ügyészség felé lehetett volna jelezni az észrevételeiket, de szerinte nem engedték az alakizás közben, hogy kilépjenek a sorból és odamenjenek panaszt leadni. Hozzátette, úgyis kivették volna, nem jutott volna el az illetékesekhez. Az alakizás több korábbi nevelő forrásunk szerint az igazgató egyik mániája volt, erről ebben a korábbi cikkünkben olvashat.
A Szőlő utcai javítóintézet után az Aszódi Javítóintézetbe került, a két intézményben összesen csaknem négy évet töltött. Aszódon jól bántak vele, össze sem lehet hasonlítani az előző hellyel – mondta, sőt, úgy fogalmazott, hogy itt sok más korábbi helyével és nevelőszülővel ellentétben „szerették”.
Visszament Juhászhoz, mert kellett pénz és ennivaló
Mióta innen kikerült, már csak 30 ezer forint állami támogatást kap, jelenleg iskolába jár, ebből a pénzből nem jön ki. Ezért megszorulva még két alkalommal visszament Juhászhoz, ruhát, ennivalót és pénzt kért tőle. Az első esetre úgy emlékezett, hogy az igazgató élettársával, Aisah-val együtt elvitte egy lakásra, és „ott azt kérték tőle, hogy miközben ők szexuális kapcsolatba kerülnek egymással, ő végezzen önkielégítést” – állította. Egy hasonló alkalom volt, amikor csak Juhász volt ott, és ellenszolgáltatásért cserébe ismét kihasználta.
„Nem tudtam máshoz fordulni” – mondta a tanú Dobrev kérdésére, hogy miért Juhászhoz fordult, ha nehéz helyzetben volt.
Sok ez nekem
– mondta arról, hogy az ügyészségen is el kellett mondania a vele történteket. A DK elnöke ezért azt ígérte, hogy pszichológusi támogatást is biztosítanak neki.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
