A július 1-jén indult tatabányai parkolási rendelet mindössze pár hónapig húzta – egész pontosan ötig –, ugyanis a Kúria úgy döntött, hogy november 30-cal megsemmisítette a határozatot. Azt már korábban megírtuk, hogy a kormányhivatal vizsgálata szerint a rendelet hemzsegett a hibáktól és jogsértésektől – sőt, már az elfogadása is jogszabályokba ütközött –, ám a Kúria döntése után Szücsné Posztovics Ilona polgármester mindössze annyit közölt a lakossággal, hogy a telítettségi mérési adatok nem feleltek meg az elvártaknak, amúgy a rendelet rendben volt.
Ez már csak azért sem teljesen igaz, mert a Kúria, miután a mérési adatokra hivatkozva elkaszálta a rendeletet, annak tartalmát igazából már meg sem vizsgálta, tehát arról sem tudott dönteni, hogy törvénytelen-e – mint ahogy azt a polgármester állította. Továbbá arról szóltak a hírek – erre a november 6-i közmeghallgatáson a városvezető is kitért –, hogy december 1-jétől új parkolási rendelet jön, a mérések már elkezdődtek, a november végi közgyűlésen pedig elfogadják a rendeletet, amely alapján működhet tovább a fizetős parkolási rendszer a megyeszékhelyen.
Nos, nem így történt.
Megszűnik a fizetős parkolás
Arról már az október közgyűlésen benyújtott egy javaslatot Gutai Zsolt (Generációk Tatabányáért), hogy az autósoknak fizessék vissza a regisztrációs díjakat, amelyekkel kiváltották az „ingyenes parkolást” a városban. Az idézőjel azért kell, mert a regisztrációhoz sokaknak a forgalmi engedélyt is módosítaniuk kellett, amely több mint 6 ezer forint, a 2500 forintos regisztrációs díjjal együtt pedig már csaknem 10 ezer forintnál járt egy-egy tulajdonos, hogy ingyenesen parkolhasson a városban.
Ezt a regisztrációs díjat azonban az önkormányzat nem fizeti vissza, mert véleményük szerint ez önként vállalt szolgálati díjnak minősül. Cserébe az új rendeletnél nem kell újra regisztrálni.
Ugyanis az a helyzet állt elő, hogy a méréseket novemberben nem lehet megismételni – mert ahhoz a megfelelő időszak, csúcsidőszak szükséges –, a július 1-je előtti eredmények pedig nem érvényesek november 30. után, tehát az új rendeletet nem tudja átvinni a közgyűlésen Szücsné Posztovics Ilona – már ha egyáltalán van már tervezet –, így december 1-jétől ingyenessé vált a parkolás a városban.
Van még ennél is jobb hír a helyi lakosok számára, hiszen akik nem regisztrálhatták járművüket, hanem mondjuk éves bérletet vettek (mondjuk céges autóra), azoknak időarányosan a Polgármesteri Hivatal Parkolási Csoportja visszafizeti a fennmaradó részt a bérlet árából – erről viszont dönteni tudtak a november közepi közgyűlésen. A visszatérítés érinti:
- a megvásárolt, még érvényes parkolási bérleteket,
- a második és harmadik gépjármű után befizetett éves várakozási díjak időarányos részét,
- a különféle kedvezményes vagy speciális kategóriájú éves díjak időarányos összegét.
Beköszönt a káosz korszaka
A közgyűlés után több képviselő is beszélt a részletekről, Gál Csaba (Fidesz–KDNP) szerint a december 1-jével induló ingyenes parkolásnak van hátránya is, hiszen sok helyen be kéne vezetni a díjfizetést, azonban „ennek jelenleg nincsenek meg a feltételei”, a július 1-jei állapotok előttire törvényi tiltások miatt nem térhetnek vissza, így „az egész rendelet ment a kukába.” Elmondása szerint az ő javaslata volt, hogy kapják vissza az emberek a befizetett regisztrációs díjat is, vagy legközelebb ezt már ne kelljen kifizetniük, de mint fentebb írtuk, a visszafizetésbe a képviselőtestület nem ment bele.
Zsidek Ferenc (Többségben Tatabányáért) arról beszélt, hogy sajnálatos, hogy a rendeletet megsemmisítették – „egy 1988-as jogszabályra hivatkozva” –, ennek következtében pedig az elkövetkezendő hónapokban elég nagy káoszra kell számítani. Arra törekednek, hogy 2026-ban törvényes keretek közt, a megfelelő mérési adatokkal tudják visszavezetni a parkolási rendeletet.
Boda Bánk (Mi Hazánk) szerint örök téma lesz a parkolás a közgyűlésen, ami nem is baj, hiszen „elindult a szerecsenmosdatás”. Az előző rendeletek véleménye szerint szintén hiányosak voltak, ennél viszont a Fidesz-frakció Gutai Zsolttal kiegészülve „bármi áron is megakadályoztak egy jó irányba mutató rendeletet” – fogalmazott. Így, ami már megvolt, most azt is eltörölték. A Kormányhivatal egyébként közölte, hogy ahol július 1-je előtt működött a fizetős parkolás, ott sem működhet ezután,
ugyanis ott sem voltak jók a mérések.
„Érdekes, hogy addig, amíg a fideszes városvezetés által elfogadott parkolási rendeletről beszéltünk, ez nem zavarta a kormányhivatalt” – tette hozzá a 2012-es fizetős parkolási rendelet bevezetésére utalva. Véleménye szerint a Kormányhivatal a Fidesz-frakció bunkósbotjaként működik és a frakciónak nem tetsző rendeleteket megpróbálja megszüntetni. „Ennek nagyon csúnya hatása lesz” – jelentette ki, majd megkérte az embereket, hogy akinek nem tetszik a decembertől induló rendszer, a kormányhivatalhoz forduljon a panaszaival.
Gutai Zsolt slágertémaként jellemezte a parkolást, majd kiemelte, hogy a Kúria nem foglalkozott a tartalmi elemekkel, hanem úgy, ahogy van, megsemmisítette azt. A regisztrációkkal kapcsolatban született megoldást „félig-meddig elfogadhatónak” tartja, viszont ő is kiemelte, hogy december 1-jétől „meglehetősen nagy káoszra számíthatunk”, hiszen megszűnik a parkolási rendszer szabályozása a városban. „A parkolók telítettségének mérése 2026 tavaszán kezdődnek, ezek eredményei alapján pedig várhatóan az év második felében készül el az új parkolási rendelet” – közölte az önkormányzat a helyiekkel.
(Borítókép: Tatabánya 2024. szeptember 11-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)
Olvasd tovább itt: index.hu
