
Megszólalt a Partizánnak az az apa, aki korábban üzenetben vitatkozott össze az egészségügyi államtitkárral. A férfit Györfi Andrásnak hívják, és elmondta, hogy azért írt rá Takács Péterre, mert a gyerekük kiborult az ágyból és feltűnően sokáig sírt, ezért bevitték őt a János kórházba, amelynek az állapota megdöbbentette.
Hozzátette, hogy az orvosi ellátás kifogástalan volt, a doktornő gyorsan és profin megoldotta a helyzetet. A probléma a János kórház állapotával volt, ez verte ki nála a biztosítékot, ezért írt rá Takácsra. Az első probléma szerinte a kivilágítás, ami technikai probléma, de ha belép az ember a kórházba és nem találja meg, hova kell menni, az baj.
Amikor beléptek a kórházba, azt látták, hogy a 76 éves doktornő nagykabátban egy olajfűtő mellett ül. Szerinte józan ésszel baj, ha nincs fűtés a gyerekügyeleten.
Úgy szocializálódtam, hogy ha én vagyok valaminek a felelőse, akkor teljes joggal kérdezek, ha pedig te vagy a felelőse, akkor én kérdezek joggal.
– mondta el Györfi. Szerinte az üzenete belefért az európai normákba, de korábban nem írt még rá privát profiljára egyetlen politikusnak sem.
Takács az üzenetre, amelyben azt kérdezte Györfi, nem szégyelli-e magát, egy bazmegolással válaszolt. Györfi szerint beleférnek egy konfliktusban az erősebb szavak, és őt nem is botránkoztatták meg ezek a szavak, de utólag belegondolva már erősnek találja egy államtitkártól.
Mentségére legyen mondva, hogy óriási nyomás alatt áll
– tette hozzá, azzal együtt, hogy őt a magyar közélet teljes nívótlansága zavarja, amiért nem csak a Fideszt okolja.
Később kifejtette, hogy a Megafon influenszerei és Magyar Péter is a kisegítő iskola szintjén viccelődnek a Facebookon, és pont azért ment be a műsorba, mert szerinte színvonaltalan az, amit a magyar közélet ezzel csinált. A Fidesz próbálta az ügyet a szőnyeg alá seperni, a Tisza és a média pedig ráugrott, mondta el a Partizán stúdiójában a férfi, aki az üzenetváltását korábban a 444-nek küldte el.
Olvasd tovább itt: 24.hu
