A zárkatársai verhettek agyon egy háromgyerekes apát a veszprémi börtönben egy székkel a vasárnapi takarodó után – számolt be az RTL Híradó. A 36 éves férfinak már csak hat napja volt hátra a letartóztatásból, amikor az eset történt.
A férfit lopás gyanúja miatt tartóztatták le 30 napra. A nagybátyja azt mondta a Híradónak, hogy többen is hívták a börtönből vasárnap, hogy szörnyű dolgokat hallottak, az unokaöccse azt kiabálta, hogy „ne bántsatok”.
Az áldozat felesége azt mondta az RTL-nek, hogy vasárnap este hívták a bv-intézetből, hogy a férjét súlyos baleset érte, amikor rákérdezett, mi történt, azt a választ kapta, hogy párnacsatában szerzett fejsérülést. Amikor a kórházba ért, ott azzal fogadták, hogy a férje valószínűleg meg fog halni. A zárójelentés szerint a halálát ödémás többszörös agysérülés okozta.
A veszprémi börtön feljelentést tett, a rendőrség azt közölte a csatornával, hogy halált okozó testi sértés miatt nyomoznak, de az eddigi vizsgálat nem talált bántalmazásra utaló nyomokat. A férfi felesége is feljelentést tett, mert szerinte a börtönőrök nem vigyáztak megfelelően a férjére.
A büntetés-végrehajtástól azt nyilatkozták, hogy belső vizsgálatuk szerint a kollégáik nem hibáztak, amikor látták, hogy a fogvatartott a padlón fekszik, elsősegélyben részesítették és azonnal mentőt hívtak.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
