A Szőlő utcai javítóintézet (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)
„Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak. Orbán Viktorék szeptemberben azt hazudták az országnak, hogy nem volt kiskorú sértettje a Fidesz által kinevezett, kitüntetett és megjutalmazott Szőlő utcai rémnek. Most pedig tanúvallomást tettek az elkövetéskor 14-15 éves fiúk, akiket minden elképzelhető módon bántalmazott szexuálisan az a Juhász Péter Pál, aki a hatóságok és a politikai elit hathatós támogatásával maradhatott egy évtizedig intézményvezető. Azt a gyereket pedig, aki segítséget kért a bántalmazások miatt, szervezett csoportokkal megverették egy állami intézményben” – írja Facebook-oldalán Magyar Péter.
A Tisza párt elnöke szerint „ilyenkor tényleg nincsenek szavak. Először Bicskén derült ki, hogy pedofil rémek tettek tönkre tucatnyi gyereket, most pedig a Szőlő utcai intézetben. Orbánék pedig cinikusan belehazudnak a magyarok szemébe.”
Magyar Péter azt írja: „két hónapja Orbánék azt hazudták az egy óra alatt összetákolt jelentésükben, hogy nem merült fel kiskorú sértett, most pedig kiderült, hogy számtalan volt. Aki nem tudja vagy nem akarja megvédeni a bántalmazástól a legelesettebb gyerekeket egy állami intézményben, sőt elhazudja az ellenük elkövetett bűnöket, annak mennie kell” – áll a bejegyzésben.
Olvasd tovább itt: hang.hu
