Dobrev Klára feljelentést tesz a Szőlő utcai intézet volt igazgatójának máig ott dolgozó segítői mia…

Dobrev Klára feljelentést tesz a Szőlő utcai intézet volt igazgatójának máig ott dolgozó segítői mia…



Feljelentést tesz a még mindig régi pozíciójukban dolgozó Szőlő utcai pedofilsegédek ellen – közölte csütörtökön Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, miután a nyomozó ügyészség közleményben számolt be róla, hogy a javítóintézetnek egy újabb (immár harmadik) dolgozóját vették őrizetbe azzal a gyanúval, hogy a korábban javítóintézetben nevelt lányok futtatásával, és újabban már szexuális bűncselekmények elkövetésével is vádolt volt igazgatónak, Juhász Péter Pálnak segédkeztek.

Az ügyészség szerint az intézményben ügyintézőként dolgozó nő a volt igazgató bizalmasaként a nyomozás időszakában bútorokat szállított el az igazgatói irodából „azért, hogy szexuális bűncselekményekkel összefüggésbe hozható bizonyítékokat, nyomokat tüntessen el”, illetve egy alkalommal a helyszíni szemlére érkző nyomozók bejutását is megpróbálta megakadályozni az igazgatói iroda mögötti fürdőszobás lakrészbe.

Bár az ügyészség egy új gyanúsítottról számolt be, Dobrev Klára bűnsegédet említett, „akik nem a gyerekeket védték a pedofíliától, hanem Juhász Péter Pált a lebukástól”. Mint mondta, ezekről a meg sem gyanúsított bűnsegédekről az ügyészség is név szerint tudja, hogy kik.

Tegnap az egész ország megismerhette az egyik Szőlő utcai áldozat által átélt borzalmakat, és ezzel kiderült, hogy a kormánypárti politikusok végig hazudtak, amikor azt állították: nincs kiskorú érintett – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján az ellenzéki politikus, aki szerdán a HVG Szőlő utcai intézet több korábbi neveltjének beszámolóiról szóló cikke után tett közzé videót, amin a volt igazgató egyik kiskorú fiú áldozata mondta el a politikusnak a vele történteket.

Dobrev Klára szerint az áldozat beszámolójából az is kiderült, hogy a volt igazgatónak, Juhász Péter Pálnak segítsége is volt a gyerekek megerőszakolásában, méghozzá nemcsak az a két ember, akit az ügyészség már meggyanúsított, illetve aki előzetesben van, hanem olyanok is, akik a mai napig a Szőlő utcában dolgoznak: nevelők, vezetők és rendészek.

“Amit K. Endre tett Bicskén, azt tették a letartóztatott igazgató emberei a Szőlő utcában, csak ők erőszakkal és veréssel. Nemcsak tudták, hogy mi történik, hanem mindent meg is tettek azért, hogy ez soha ne derüljön ki, és az áldozatok hallgassanak” – emlékeztetett a DK elnöke.

(Nyitókép forrása: Dobrev Klára / Facebook)

Olvasd tovább itt: hvg.hu