Index – Belföld – Állami kitüntetést kapott a Szőlő utcai javítóintézet nevelőnője, akire terhelő va…

Index – Belföld – Állami kitüntetést kapott a Szőlő utcai javítóintézet nevelőnője, akire terhelő va…


Máig vezetői beosztásban dolgozik a Szőlő utcai javítóintézetben az a nevelőnő, akinek egy egykori intézetis fiú vallomása szerint tudomása volt arról, hogy az intézet igazgatója, Juhász Péter Pál megerőszakolja őt – számolt be róla a 444.hu.

A fiú Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció elnökének beszélt arról, hogy Juhász Péter Pál igazgató miként erőszakolta meg az irodájában, a sötétített ablakú autójában és az egészségügyi részlegen. A DK elnöke ügyvédet és pszichológust fogadott a tanú mellé, és garantálta: a vallomást nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Az áldozat azt is elmondta: amikor jelezte a bántalmazást a csoportvezető nevelőnek, még aznap este megverették az intézményen belül.

A lap forrásai szerint Juhász Péter Pál májusi letartóztatása óta a nevelőnő a megbízott vezető jobbkezeként dolgozik a Szőlő utcai intézményben. A nevelőnő korábban is az intézet igazgatójának bizalmasa volt, akit Juhász többször is megerősített pozíciójában.

2022-ben a Szociális Munka Napja alkalmából Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára még a Pro Caritate díjjal is kitüntette a nevelőnőt.

Mindez abban az évben történhetett, amikor a fiú állítása szerint szólt a nevelőnőnek, hogy Juhász rendszeresen megerőszakolja. A nevelőnőről pedig már korábban kiderült, hogy szexuálisan visszaélt a rábízott javítóintézetes fiúkkal, viszonya volt velük.

Más tanúk is megerősítették a Szőlő utcai javítóintézetben történteket

A nyomozó hatóság korábban részletezte, hogy új információkat szerzett arról, hogy miként viselkedett a Szőlő utcai javítóintézetben bentlakó fiúkkal Juhász Péter Pál igazgató. A koronatanún kívül mások is azt állították, hogy a „Péter bácsiként” említett intézményvezető molesztálta, majd orális szexre vette rá őket, egyikükkel közösült is.

A korábbi igazgatót és élettársát májusban tartóztatták le kényszermunka és közfeladati helyzettel visszaélés bűntettének gyanújával. Később azzal bővült a vád, hogy a férfi és társa több mint 100 millió forintnyi, prostitúcióból származó pénzt próbált tisztára mosni ingatlan- és autóvásárlásokon keresztül. A letartóztatást novemberben hosszabbította meg újabb három hónappal az ügyészség.

Több tanú beszámolt arról, hogy az intézményvezetőhöz közel álló személyek bántalmazták. Úgy tudni, Juhász Péter Pál erősen központosított hatalmat gyakorolt, szinte minden fiú életét szabályozni akarta. Novemberben pedig egy volt Szőlő utcai dolgozó beszélt arról Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció elnökének, hogy az intézetben gyakori volt a fizikai és verbális agresszió a gyermekek felé. A korábbi alkalmazott szerint a kamerák ugyan rögzítették az incidenseket, de nem lett következményük.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható a +36-80-505-101-es telefonszámon (h., cs., p.: 18:00–22:00, k.: 10:00–22:00, sze.: 12:00–16:00). Az egyesület segélyvonala külföldről a +36-1-267-4900-as telefonszámon érhető el. További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.

Az áldozatsegítéssel kapcsolatos valamennyi kérdésben 0–24 órában az ország egész területéről hívható az Áldozatsegítő Vonal a 06-80-225-225-ös telefonszámon.

(Borítókép:
Németh Kata / Index)