Kórházba került Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár, akit negyedszer műtöttek kerékpáros balesete óta. A politikus közösségi oldalán számolt be a történtekről.
Tegnapra csúnyán bedagadt a kezem, és erősen fájt. Az utolsó megbeszélésem után, amikor már csillagokat láttam, betértem a Balesetibe. A doktornő megállapította, hogy elfertőződött a seb, ahol kivették a sínt a kézfejemből. Haza sem engedtek, este megműtöttek. Olyan pocsékul voltam, hogy igazi megkönnyebbülés volt
– írja bejegyzésében.
Mint kiderült, július 2-án történt a biciklis balesete, azóta négyszer műtötték. „1. Velősínre fűzték a kisujjamhoz vezető csontot a kézfejemben. 2. Megcsavarozták a vállam és összevarrták a rotátorköpenyem. 3. Kivették a velősínt. 4. Felnyitották a kézfejem, és megtisztították a gyulladástól” – sorolta.
Révész Máriusz kiemelte, hogy munkatársai helytálltak és megtartották helyette csütörtöki előadását a SÉM-konferencián, amely a „testnevelés órák megújításáról” szólt.
Olvasd tovább itt: index.hu
