Orbán Viktor és Magyar Péter kézfogása az Európai Parlamentben (Forrás: Európai Parlament)
„A Fidesz számára kedvező trend, hogy az idősebb választók körében sikerült erősíteniük, ugyanakkor az is látszik, hogy a fiatalabb korosztályokban gyengültek. A kormánypárt hagyományos kampányeszközei, mint a vidéki újságok tartalmai, a nyugdíjemelések, a 14. havi nyugdíj ígérete hatékonyan célozta meg a biztonságra érzékenyebb választókat. Céljuk, hogy elérjék azokat, akik még nem döntöttek. Különböző lejárató üzenetekkel próbálják elbizonytalanítani őket a Tisza támogatásával kapcsolatban” – mondta a Magyar Hangnak Ember Zoltán, az Iránytű Intézet kutatásvezetője.
5-6 százalék
A szakembert a héten megjelent közvélemény-kutatások kapcsán kérdeztük. Utoljára a Závecz Research publikálta szavazással kapcsolatos eredményeit, ezek szerint a biztos részvételt ígérők és pártot is választók csoportjában a Tisza 47, míg a Fidesz 38 százalékon áll, ez az ellenzéki párt esetén az október végi felméréshez képest (48 százalék volt akkor) mérséklődést, míg Orbán Viktorék esetén erősödést jelent (37 százalék volt akkor). A Medián legutóbbi mérése szerint továbbra is a Tiszára szavaznának a legtöbben, de Magyar Péterék már csak 5 százalékponttal előzik a Fideszt a teljes népesség körében. A napokban a Republikon Intézet felmérése 6 százalékpontos különbséget mutatott: náluk 30-24-re vezet a Tisza a teljes népességben, míg a biztos szavazó pártválasztóknál 45-33 az állás, tehát 12 százalékpont a különbség.
Ember Zoltán hozzátette, a pártnélküli választók egyébként hajlamosak inkább a kormányváltást támogatni, ez a Fidesz számára kihívást jelenthet. A politikai elemző úgy látja, az elmúlt egy hétben megjelent kutatások szerint 300-500 ezres előnyben is lehet a Tisza. Hangsúlyozta, a jövőben a Fidesznek még komoly erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy mozgósítani tudja a szavazókat, ők jelenleg kevésbé tűnnek elkötelezettnek, mint a tiszások. Ugyanakkor nincs kétsége afelől, hogy a párt az utolsó pillanatokban is mozgósítani tudja a szavazókat, ehhez minden eszköze megvan.
Újabb összefogás?
Az elemzővel a kis pártok helyzetére is kitértünk. Mint mondta, a Mi Hazánk stabilan 5-7 százalék között mozog, de szerinte a választási hangulat fokozódásával csökkenhetnek esélyeik, sokan inkább Magyar Péter és Orbán Viktor között fognak választani. A Mi Hazánk számára a közösségi média óriási fegyvertény, elképesztő nézettségű videókat produkálnak, amiből sokat profitálnak – ez még a jövőben is jól jöhet nekik. A DK helyzete ennél bonyolultabb. Bár próbálnak stabilizálódni, leginkább a Szőlő utcai ügy felszínen tartásával, az eredményeik nem biztatóak: kutatások alapján 2-5 százalék között mozog a támogatottságuk. Kérdés, hogy a teljesen szétforgácsolódott törpepártokkal megkísérelnek-e egy újabb összefogást, Dobrev Klára vezetésével, vagy maradnak így.
„Az év vége közeledtével jellemző, hogy legtöbben meghozzák a döntést a választások előtt. Addig azonban van még négy hónap, biztosat még nem lehet mondani, az ugyanis jóslás lenne” – tette hozzá Ember Zoltán.
Beállt erőviszonyok, bizonytalan jövő
„A legújabb, mértékadó közvélemény-kutatások eredményei azt mutatják, hogy a politikai erőviszonyok Magyarországon nagyjából beálltak. Nyárig dinamikusan futott fel a Tisza támogatottsága, azóta csak kisebb mértékű mozgások történtek, a kormánypártnak pedig sikerült némileg korrigálnia. A két nagy párt között csökkent is a különbség, de még mindig viszonylag jelentős a Tisza előnye” – mondta lapunknak László Róbert, a Political Capital választási szakértője.
Szerinte mindez nem jelenti azt, hogy a helyzet ne változhatna. Mint mondta, a közvélemény-kutatások nem alkalmasak a jövő évi választási eredmény megjóslására, valójában egy pillanatfelvételt adnak a felmérés időpontjában fennálló helyzetről. Hangsúlyozta, négy hónap alatt sok minden történhet, akár a bel-, akár a külpolitikai porondon, ami képes lehet a közhangulat megváltoztatására.
„2021 decemberében sem gondolta senki, hogy a következő év februárjában Oroszország megtámadja Ukrajnát. Nem emiatt nyert 2022-ben a Fidesz, de az könnyen lehet, hogy a kétharmad enélkül nem lett volna meg” – hangsúlyozta a szakértő.
Olvasd tovább itt: hang.hu
