Bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást az ukrán ügyészség Sebestyén József halála ügyében – tájékoztatta a 24.hu-t a Kárpátaljai Megyei Főügyészség. „A nyomozás során megállapították, hogy Sebestyén kórházi kezelés alatt állt, és azt is vizsgálták, hogy megfelelő kezelésben részesült, és nem merült fel mulasztás az orvosi személyzet részéről” – tették hozzá. A nyomozás eredménye ellentmond annak az állításnak, amit korábban Orbán fogalmazott meg az üggyel kapcsolatban, miszerint a kárpátaljai magyar férfit „kényszersorozás során agyonverték”.
„Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz, ami felderítési szakban van, gyanúsítotti kihallgatás még nem történt” – válaszolta a lap megkeresésére a Legfőbb Ügyészség. A rendőrség egyébként adatvédelmi okokra hivatkozva nem válaszoltak a portál megkeresésére. A lap arról ír, hogy míg az ukránok már szeptemberben lezárták a nyomozást, addig a magyar hatóságok még meg sem keresték az ukrán felet a magyarországi nyomozással kapcsolatban, ami emberölés gyanújával indult.
Sebestyén József haláláról július elején jelentek meg az első hírek, a magyar kormány azóta azt az álláspontot képviseli, hogy a kárpátaljai férfit kényszersorozás közben verték meg, a sérüléseibe halt bele. Az ügyben a Külgazdasági és Külügyminisztérium berendelte Ukrajna Magyarországra delegált nagykövetét is. Az ukrán hadsereg azt állítja, a férfi halálát tüdőembólia okozata, és tagadják, hogy bántalmazták.
Több videó is megjelent az interneten, amelyeken Sebestyén láthatóan rossz állapotban van, ezeket a magyar miniszterelnök is megosztotta. Igaz, akadt olyan bejegyzése, ahol egy másik férfiról készült képekkel próbálta bizonyítani a Sebestyén Józseffel szemben elkövetett feltételezett erőszakot.
Rácz András Oroszország-szakértő korábban több bejegyzést is írt a témában. Álláspontja szerint annyi biztos, hogy a kárpátaljai férfi nem kapott megfelelő ellátást, de arra nincs bizonyíték, hogy megverték. Szerinte, ha lenne ilyen, azt már a kormánynak nyilvánosságra kellett volna hoznia, erről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, Kijevnek már minden dokumentumot átadtak, de a források védelme miatt nem tették elérhetővé szélesebb körben.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
