
Huszonegy évvel ezelőtt, 2004 december 5-én tartották hazánkban az úgynevezett kettős állampolgárságról szóló népszavazást. A referendum alapját a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) aláírásgyűjtése alapozta meg, amely a magukat magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon élő, nem magyar állampolgárok kedvezményes honosítását célozta. Mádl Ferenc akkori köztársasági elnök december 5-re írta ki a népszavazást egy, a kórházprivatizációra vonatkozó kérdéssel együtt. A Fidesz támogatta a kezdeményezést, az akkor kormányzó MSZP-SZDSZ kormány azonban durva ellenkampányba kezdett, amelynek alapja a riogatás volt. Gyurcsány Ferenc és kormánya arra helyezte a hangsúlyt, hogy a határon túli magyarok „elveszik” az anyaországi állampolgárok szociális juttatásait. Óriásplakátokon hirdették, hogy a nem szavazat a „felelős döntés”. Emellett Gyurcsányék azt is el akarták érni, hogy távol tartsák a választókat a szavazóurnáktól.
Olvasd tovább itt: mandiner.hu
