Csúszik a debreceni gigaberuházás – továbbra sem döntött az Európai Bizottság

Csúszik a debreceni gigaberuházás – továbbra sem döntött az Európai Bizottság



Csúszik a debreceni gigaberuházás – továbbra sem döntött az Európai Bizottság
A modulgyár kapacitása ugyanakkor az eredetileg engedélyezett évi 40 gigawattóráról az engedélyek minden módosításával folyamatosan nőtt, és mára megközelíti a 60 gigawattórát, mivel a tervezettnél nagyobb csarnok épült. Ezt azért alakították így, hogy egy esetleges második cellagyár kiszolgálásához ne kelljen újabb modulgyárat építeni.A mintegy 7,3 milliárd eurós gigaberuházáshoz a magyar állam 800 millió euró támogatást vállalt, ezt azonban a CATL egyelőre még nem kapta meg, mert az Európai Bizottság továbbra sem döntött a konstrukció jogszerűségéről.Szilágyi ezzel kapcsolatban nem tudott új információval szolgálni, elmondása szerint a bizottság és az illetékes kormányhivatal között zajlik az egyeztetés, ők pedig a bizottsági megkeresésekre válaszolnak, egyébként várnak, és bíznak a kedvező elbírálásban. Hozzátette, terveiket arra alapozták, hogy lesz állami támogatás, és ha a kormányzati vállalások módosulnak, nekik is újra kell gondolniuk a projektet, de egy ilyen forgatókönyv részleteiről még nem született döntés.Nyitókép: GREG BAKER / AFP***

Olvasd tovább itt: mandiner.hu