Élelmiszercsomagokkal segíti a rászorulókat a Pro Filii Alapítvány és a Magyar Vöröskereszt

Élelmiszercsomagokkal segíti a rászorulókat a Pro Filii Alapítvány és a Magyar Vöröskereszt



A Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló alapítvány immár hatodik alkalommal szervezte meg az adventi élelmiszer-adományozási programját, amely 2020 óta mintegy félmilliárd forinttal járult hozzá közel 170 ezer, nehéz helyzetben élő boldog karácsonyához – írja a Bors. A karitatív akció ismét a társadalmi felelősségvállalás jegyében és közösségi összefogás révén valósulhatott meg, hiszen a 10 ezer darab csomagot ezúttal is a cégcsoport élelmiszeripari vállalatainak termékeiből állította össze mintegy 100 önkéntes munkavállaló. Az adománykontingenst éppen az önkéntesek világnapján, december 5-én indították útjára. Az eseményen jelen volt Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa és dr. Várkonyi Andrea, a Pro Filii Alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.

Önkéntesek készítik össze az élelmiszercsomagokat. A Pro Filii Alapítvány a Magyar Vöröskereszt regionális központjaiba juttatja őket, ahonnan a rászoruló családokhoz kerülnek. Fotó: Máté Krisztián

Ezt a tízezer csomagot összeállítani és kiszállítani nagy munka és logisztika. Óriási dolog, hogy ebben az év végi hajtásban közel száz ember vállalt önkéntes munkát, hiszen enélkül ez nem tudna megvalósulni. A Magyar Vöröskereszt hazánk egyik legrégebbi karitatív szervezete, sok embernek segítettek határon belül és határon kívül is. Fontosnak tartom a Pro Filii életében, hogy egy ilyen szervezettel együtt tudunk segíteni. Ma indítjuk a kamionokat, amelyek kiviszik a csomagokat a Magyar Vöröskereszt regionális központjaiba. Ezek mind jó helyre kerülnek, olyanokhoz, akik tényleg tudnak nekik örülni. Idén is a Mészáros Csoport termékeit helyeztük a csomagba; tartós élelmiszereket, lisztet, mézet, sajtot, kekszet és pulykatermékeket, összesen közel 50 tonna élelmiszert szállítanak ki. Sokféle jótékonysági tevékenységet végez a Pro Filii, de vannak kezdeményezések, amelyek közelebb állnak az ember szívéhez. Nekem ez az élelmiszer adományozás pont ilyen, és ez az az akció, amely mögött a legnagyobb összefogás áll. Köszönöm idén is a segítséget

– fogalmazott dr. Várkonyi Andrea.

Az Aqua Vivien Kft. bicskei telephelyén, a Bicske-M1 Ipari Park épületében azt is láthattuk, ahogy az önkéntesek összeállítják a csomagokat.

Mindig szívet melengető érzés, amikor látjuk, hogy a kollégák körében ilyen mértékű összefogás van. Bár nem lepődtem meg, hiszen évek óta kerül megrendezésre ez a programunk és a csomagok összeállításában mindig aktívan részt vesznek a cégcsoport munkatársai. Tízezer élelmiszer becsomagolása nem kis feladat, ahogy a kiszállítás sem, erre minden évben időben felkészülünk

– mondta Kelemen Krisztina, a Pro Filii Alapítvány főtitkára.

Olvasd tovább itt: ripost.hu