A kampány házhoz jön
Pár nap van hátra a 2018-as parlamenti választás kampányából. Volt itt minden: vádaskodás, sorosozás, egymás után buktak ki miniszterek, államtitkárok zűrös ügyei, közben a hatalom ígért és osztogatott, Orbán Viktor pedig fenyegetett. De mi érzékelhettek ebből a választók odahaza? Sorozatunkban munkatársaik írják le, milyen kampányolást érzékeltek ők saját lakóhelyükön.
Pár éve Orbán Viktor egy horvát katolikus lapnak arról beszélt, hogy a politikai hibáknak az általa vezetett párt esetében nem is a választási bukás a legnagyobb kockázata, hanem az örök kárhozat. Márpedig ő – és kormánya – csak ettől akarja megmenteni először is a magyarokat, aztán Európát, s végül az egész világot. A miniszterelnök és propagandája olvasatában
a nemes küldetés sikere érdekében a nemtelen eszközök is bevethetők, sőt, ezek használata egyenesen megnemesül.
Kizárólag azért kellett 2010 után a nemzeti javakat „átcsoportosítani” – lassan mondom, hogy mindenki értse: ellopni –, hogy a hamis mammon segítségével hatalomban lehessen tartani a szent célokért küzdő, magát kereszténynek hazudó kormányt. Hiszen, ahogy meg vagyon írva a jó tanács: „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból”.
De csavartak egyet a „szeressétek ellenségeiteket” jézusi tanításon is. Ha a szeretetparancs ellenére valakit gyűlölnek – gyűlöletet szítanak egyének, társadalmi csoportok, pártok ellen –, azt erkölcsi motívumokkal igazolják: „Mi csak a rosszat gyűlöljük, márpedig az ellenfelünk nem más, mint a Sátán szolgája.
A tízparancsolatból – amelynek szem előtt tartásával Kásler Miklós egykori emberminiszter híres mondása szerint még a halálos betegségek 70–80 százaléka is elkerülhető – most épp a Ne hazudj! van „ad acta” téve. Előbb mesterséges intelligenciával konstruált képsorokkal, újabban pedig hamis dokumentumok gyártásával és terjesztésével tulajdonítanak olyan állításokat a politikai ellenfélnek, amit az nem mondott, nem írt le, még csak nem is gondolt.
A napokban többen feketén-fehéren bizonyították: a Tisza Párt programjának hazudott több száz oldalas dokumentumból csak a lóláb lóg ki. Az árulkodó jeleknek se szeri, se száma.
Esterházyt ide citálva „kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri” – és tegyük hozzá, nem is akarja megismerni – az igazságot, ez esetben a Tisza valódi programját.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
