December 3-án egy idős férfi lett rosszul a Határ úti metrómegállónál. Két fiatal próbált segítséget kérni a közeli forgalmi irodában, többször is megnyomták a hívógombot, de nem történt semmi – írta meg a Szeretlek Magyarország egy utas közösségi média posztja alapján.
Amikor végre kijött egy nő a forgalmi irodából, akkor elmondták neki a helyzetet, és kérték tőle a defibrillátort, de egyébként az ajtóból ő is láthatta, hogy újraélesztés zajlik.
Nem adta oda. Csak a kifogások: »már jön a mentő«, »csak a metró területén lehet használni«, »tudja valaki használni?!« stb.
– írta a posztban az életmentésben résztvevő utas.
Az utas hangsúlyozta, hogy a félautomata defibrillátort bárki használhatja, és azokat „nem lehet rosszul használni”. Hozzátette, hogy egy laikus által végzett korai defibrilláció többszörösére növeli a túlélés esélyét. Szerinte „életveszélyben nincs olyan szabályzat, ami felülírhatná az élet védelmét”.
Végül egy járókelő élesztette újra a férfit, akit a mentők vittek kórházba.
Reagált a BKV
A BKV az esettel kapcsolatban belső vizsgálatot rendelt el, amely jelenleg is tart.
Azt tudjuk biztosan, hogy az érintett munkatárs nem működött közre abban, hogy a helyszínen tartózkodók használhassák a defibrillátort, de a vizsgálat célja, hogy minden körülményt teljes körűen tisztázzon a társaság
– közölte a BKV a lappal.
A társaság azt is tisztázta, hogy „a BKV-nál nincsen olyan szabályozás vagy előírás, amely tiltja a metró területén elhelyezett defibrillátorok metróterületen kívüli alkalmazását, különösen nem vészhelyzet esetén.
A BKV magyarázata szerint a készülék a társaság tulajdona, amelyért a szolgálatban lévő munkatárs felelősséggel tartozik. Ezért „a megfelelő eljárás nem a készülék átadása lett volna, hanem az, hogy az ügyeletes maga viszi ki a defibrillátort a rosszulléttel küzdő személyhez, és közreműködik annak szakszerű használatában”.
A társaság közölte: az M2, M3 és M4 metróvonal minden állomásán elérhetők defibrillátorok. Az M1 vonalon a Mexikói útnál, a Hősök terén, az Oktogonon, a Vörösmarty téren, a Széchenyi fürdő és a Deák Ferenc tér állomáson is rendelkezésre állnak életmentő készülékek.
A BKV metrónál dolgozó munkatársai rendszeres képzéseken vesznek részt, hogy szükség esetén magabiztosan és szakszerűen tudják használni az életmentő eszközöket
– tették hozzá.
A Büntető Törvénykönyv szerint mindenkinek általános segítségnyújtási kötelezettsége van a tőle elvárható mértékig.
Olvasd tovább itt: index.hu
