Pénteken általában erősen felhős vagy borult idő várható, de keleten még maradhatnak kevésbé felhős körzetek. Többfelé párás lesz a levegő, leginkább nyugaton, délnyugaton köd is képződhet. A főként Magyarország nyugati felét érintő, észak felé haladó csapadékzóna többfelé okoz esőt, de reggelre már csökken a csapadékhajlam.
A HungaroMet előrejelzése szerint a keleties szelet helyenként élénk, a hegyekben azonban erős, viharos lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között valószínű, ennél pár fokkal alacsonyabb értékeket a keleti kevésbé felhős tájakon mérhetnek. A Dunántúlon ugyanakkor többfelé már az esti órákban beállhat a minimum.
A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk.
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, csupán néhol – főként Szabolcs térségében – maradhat szakadozottabb, vékonyabb a felhőtakaró. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső.
Pénteken kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem valószínű, továbbá az orvosmeteorológia szerint fronthatással sem kell számolni. A levegőminőség kedvezősen alakul.
Ha időjárás, akkor is Index!
Megújult az Index időjárás-aloldala, amely mostantól az Index-applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index-applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!
(Borítókép: Róka László / MTI)
Olvasd tovább itt: index.hu
