„Tegnap habos almással kínáltam Orbán Viktor leghűségesebb propagandistáját, Császár Attilát Kecskeméten. A sütit nem fogadta el, viszont szokás szerint már a kérdéseiben is hazudott” – kezdte vasárnapi Facebook-posztját Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Szombaton a Tisza karácsonyi gyűlést, Orbán Viktor és a Fidesz pedig DPK-gyűlést tartottak Kecskeméten, erről korábbi cikkünkben olvashat:
Magyar Pétert videója alapján Császár Attila, az állami média kötelékébe tartozó M1 munkatársa faggatta. Császár korábban a Hír Tv 2006-os tévéostromról szóló elfogult tudósításával vált ismertté, később a tévés az Emberi Erőforrások Minisztériumának szóvivője is volt. 2020-ban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tüntette ki.
Magyar Péter a videóban arról beszélt, hogy jelenleg 15 százalékos az szja, és a Tisza terve szerint a minimálbér és a mediánbér adóterhe 9 százalékra csökkenne. Állítása szerint egymillió minimálbéresnek havonta körülbelül 20 ezer forinttal maradna több a zsebében. Hozzátette: 2010 előtt a minimálbér adómentes volt, és a 16 majd 15 százalékos adót a jelenlegi kormány vezette be. Magyar Péter arra szólította fel Császárt, hogy nevezzen meg európai országot, ahol magasabb az áfakulcs.
Az M1 munkatársa erre először a családi adókedvezményt említette majd azt mondta, nem neki kell megvédenie a kormányt. Császár azt is megkérdezte, hogy valós-e a Tisza gazdasági terveinek beállított, az kormányközeli Indexen megjelent dokumentum, amiről megjelenése óta azt kommunikálja a Tisza, hogy nincs közük hozzá, az RTL vizsgálata szerint pedig vélhetően mesterséges intelligenciával készítették.
Magyar elmondta, hogy a dokumentum nem valós, Császár erre úgy reagált, hogy Kármán Andrástól Simonovits Andrásig bezárólag „az önök szakértői erről beszélnek”. Magyar közölte, hogy Simonovits Andrást nem ismeri, mire Császár azzal érvelt, hogy „minden Tisza-rendezvényen ott van.” A Tisza Párt elnöke úgy kontrázott:
Uram, ne hazudozzon, jó? (…) Császár elvtárs, ön minden Tisza-rendezvényen ott van, mégsem tartjuk önt szakértőnek, ha megengedi, jó? Ne hazudozzon!
Magyar felvetette, hogy nem hívják be a közmédiába, felajánlotta, hogy kapcsolják élőben.
Szóba kerültek az uniós források is. Magyar elmondta, hogy több ezermilliárd forintnyi támogatás nem érkezett meg Magyarországra, egy részük már el is veszett, szerinte ez hűtlen kezelés, árulás.
A közmédia is szóba került, Magyar szerint hazudnak reggel, délben, este. „Ön úgy viselkedik, mint egy régi bolsi, akkor is hazudik, amikor kérdez”– mondta Magyar, Császár szerint Gyurcsányt idézte Magyart, aki viszont ez nem igaz és ’56-ot hozta szóba. Császár felvetette, hogy a Tisza Párt elnöke „állítólag” egyházi gimnáziumba járt. Magyar pontosította: nem állítólag, a Piarista Gimnáziumban végzett és büszke erre. Császár közölte: ő is ott végzett, mire Magyar megjegyezte: „Ők szerintem nem annyira büszkék erre, hogy egy hazug bolsi végzett ott. Viszontlátásra! Jó vergődést!”
A teljes beszélgetést itt nézheti meg:
Olvasd tovább itt: hvg.hu
