
Orbán Viktor újabb videóval jelentkezett a közösségi oldalán, ezúttal is a szombati, kecskeméti beszédéből osztott meg egy részletet.
Orbán Viktor: Ami nekünk evidens, másnak nem az
Beszélgetőpartnere, Csiszár Jenő azt kérdezte tőle, hogy bárki is elhiszi-e, hogy ezt a háborút valaki szeretné. A kormányfő úgy reagált, hogy
ami nekünk evidens, hogy a háború csak rossz lehet, erről Nyugaton nem így gondolkodnak. Ők például azt gondolják, lehet belőle pénzt csinálni.
A kormányfő szerint egyre többet beszélnek arról, hogy mi lesz akkor az asztalon lévő 200-230 milliárd eurós befagyasztott orosz vagyonnal. „Eddig erről szégyenlősen beszéltek. De most nyíltan beszélnek róla” – hívta fel a figyelmet a hangsúlyváltozásra.
Fotó: Facebook / Facebook
„A pénzt odaadják Ukrajnának, de mire is fogják költeni az ukránok? Az ukránok megállapodást köttetnek a franciákkal 100 vadászrepülő megvásárlásáról. A németekkel meg emerről. Tehát itt rengeteg nagy, hatalmas fegyverüzlet megy, aminek a gazdái végül is a nyugat-európai országok, és ez a pénz egy bizonyos cirkulálás után megérkezik hozzánk”
– fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, hogy
ahogy egyre mélyebben vagyunk a háborúban, a háború gazdasági lordjai, a háborús lordok egyre erősebb befolyást gyakorolnak a döntéshozatalra.
Sikeres kecskeméti gyűlés
Szombat délelőtt a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban folytatódott a Digitális Polgári Körök „Aki békét akar, velünk tart” mottójú rendezvénysorozata, amelynek ezúttal is Orbán Viktor volt a főszereplője.
A miniszterelnököt Csiszár Jenő korábbi rádiós műsorvezető, jelenlegi milánói főkonzul kérdezte. A beszélgetést a régi klasszikus, betelefonálós rádióműsor, a „Visszatér az Apukám világának” – némileg újragondolt – formátumában tartották meg. A kormányfő a háborútól a Tisza adócsomagján át a gyermekvédelemig számos témát érintett. Ebben a cikkünkben öt pontban gyűjtöttük össze a miniszterelnök beszédének legfontosabb üzeneteit.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
