
Óváry Csaba, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház főigazgatója ebben az évben vette át az intézmény vezetését. Az intézményvezető elsőként a tervekről és a már meglévő eredményekről beszélt a DKP kecskeméti háborúellenes gyűlésén, s azt is elmondta, hogyan fogadták kórházvezetőként. – tudósít róla a Baon.hu megyei hírportál.
Óváry Csaba szerint közel egymillió embert senki nem tudott megmenteni, mert egymillió halottja van az orosz-ukrán háborúnak
Fotó: MTI
Arról is beszélt, hogy mit érez, amikor azt hallja, hogy szomszédunkban – a becslések szerint – közel egymillió embert senki nem tudott megmenteni, mert egymillió halottja van az orosz-ukrán háborúnak. (Nem véletlenül beszél arról a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök is visszatérően, hogy emberéletek látják kárát a konfliktusnak és mielőbb le kellene zárni.)
Nyilván erre nehéz bármit mondani, de azt gondolom, hogy a mi munkánk és a béke az szorosan összetartozik. Ugye mi életet adunk, időnként életet mentünk, vagy egészségben eltöltött életéveket igyekszünk nyújtani. Hogy valami nagyon ellentéteset mondjak, képzeljék el, hogy ebben az évben a Bács-Kiskun Vármegyei Oktató Kórházban három alkalommal születtek hármas ikrek. És szerintem ez egy óriási dolog. És én nem tudom elképzelni ennél szebb szimbólumát a békének.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
