A bíróság elsőfokú döntése alapján Iványi Gáborék egyelőre nem kapják vissza az egyházi státuszt

A bíróság elsőfokú döntése alapján Iványi Gáborék egyelőre nem kapják vissza az egyházi státuszt



Elutasította a Fővárosi Törvényszék Iványi Gáborék arra vonatkozó kezdeményezését, hogy kapja vissza a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) az egyházi státuszát – mondta a Magyar Hangnak dr. Szabó József törvényszéki szóvivő. A december elején született döntés még nem jogerős, a MET-nek a kézhezvételt követően 15 napja van fellebezni.

A szóvivő azt is elmondta, hogy a kérelmet azért utasították el, mert a bíróság által kért, adó 1 százalékos felajánlásokkal kapcsolatos kimutatásokra vonatkozó hiánypótlást nem teljesítették teljeskörűen, ezért nem tudták érdemben mérlegelni a kérelmet.

Az októberben benyújtott kérelemben a MET azt írta, minden tekintetben megfelelnek a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi törvényben előírt, a bejegyzett egyház státuszhoz szükséges feltételeknek.

„A 2011-es egyházi törvény következtében nemcsak korábbi egyházi státuszunkat, de a tevékenységeinkért törvényesen járó normatív támogatások nagyrészét is elvesztettük. Akkor fordultunk először a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, amely 2014-ben és 2016-ban kártérítésre és a státusz visszaállítására kötelezte a magyar államot, de a státusz rendezését nem hajtották végre. Ez sodorta adósságba az intézményeket, aminek következtében ma már nem jut el állami támogatás a számláinkra, mert a NAV inkasszálja adósságtörlesztés, késedelmi kamat és egyéb büntetések címén. Jelenleg kizárólag civil adományokból tartjuk fenn szociális és oktatási intézményeinket. Az állami támogatások hiánya – az ellátottak és a munkavállalók érdekeinek védelmében – több intézményünk átadására kényszerített minket” – idézték fel.

A MET az egyházi törvény 2019-es módosítása után már kezdeményezte a nyilvántartásba vételét, ennek nyomán először a 2021-ben született bírói döntés alapján vallási egyesület, majd 2019. 04. 15-re visszamenőleges hatállyal nyilvántartásba vett egyház lett.

A 2022-ben a Fővárosi Törvényszék elsőfokú és a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése nyomán megszerezték a bejegyzett egyházi státuszt, a döntést viszont az ügyészség megtámadta, a Kúria pedig utóbbinak adott igazat: két korábbi bírói döntést hatályon kívül helyezve, illetve megváltoztatva elutasította a MET bejegyzett egyházi státuszra való jogosultságát.

Nemrég derült ki, hogy a főváros fél éves felmondási idővel szerződést bontott a szintén Iványi Gáborhoz kötődő, az V. kerületi hajléktalanellátást végző Oltalom Karitatív Egyesülettel.

Nyitókép: Lakos Gábor

Olvasd tovább itt: hvg.hu