Még októberben írtunk a Szőlő utca belső világáról, ebben a cikkben hét korábbi dolgozó beszélt arról, milyen erősen központosított rendszert épített ki a korábbi igazgató, Juhász Péter Pál. Nemcsak a gyerekek körében szervezett saját kápórendszert és osztotta verőcsoportba a nehézfiúkat, hanem a munkatársak között is erősen kivételezett. Még azt is elvárta volna, hogy egy értekezleten mindenki felálljon, ha ő – kvázi mint katonai parancsnok – belép a szobába, de a lieblingjeire nem vonatkoztak az általános szabályok sem, a hozzá hű munkatársakat pedig kiemelten kezelte.
Lapunk információi szerint hiába tartóztatták le – a többi között emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával – májusban Juhászt és Aisah néven ismert, az intézet helyettes biztonsági vezetőjének kinevezett élettársát, több bizalmasa továbbra is a Szőlő utcában maradt. Méghozzá vezető beosztásokban is, pedig forrásaink elmondása szerint ők több mint lojálisak voltak a volt igazgatóhoz.
Ezt – utólag – jól alátámasztja az a friss fejlemény, hogy csütörtökön újabb gyanúsítást jelentettek be: az ügyészség szerint egy ügyintézőként dolgozó nő „az intézmény korábbi igazgatója által használt irodából bútorokat szállított el ismeretlen helyre azért, hogy szexuális bűncselekményekkel összefüggésbe hozható bizonyítékokat, nyomokat tüntessen el”. Sőt, az újabb szemlét szó szerint gátolni is próbálta, az ügyintéző „meg akarta akadályozni, hogy a hivatalos személyek bejussanak az igazgatói iroda mögött lévő fürdőszobás lakószobába”. Ezután a 444 azt írta, hogy azonnali hatállyal menesztették a Szőlő utcai intézetből a rendészeti vezetőt, aki Juhász Péter Pál bizalmasa volt.
Online nagytakarítás
A megkésettnek tűnő takarítás jegyében a honlap „intézmény vezetői” menüpontját radikálisan kipucolták pénteken.
Reggel még számos név szerepelt itt a honlapon, amiről több képernyőfotót lementettünk:
Egy sor vezető sorjáz még reggel
HVG
Péntek délután viszont már csak egy név árválkodott ezen a fülön:
Ez azt jelenti, hogy a megbízott intézményvezetőn kívül minden más vezető nevét, beosztását törölték, köztük azokét is, akik Juhász bizalmasai lehettek és a hatóság látókörébe kerülhettek. A neveket nem tehetjük közzé, de valószínűnek tűnik, hogy az ügyészség által csak ügyintézőnek titulált nő neve is a töröltek között van. Eltűnt annak a vezetőnek a neve is, akiről a 444 úgy tudja, hogy Juhász bizalmasa volt, és a napokban menesztették az intézményből. Lekerült az oldalról annak a szintén vezetőként dolgozó nőnek a neve is, akiről a portál írta meg – és a HVG is így értesült –, hogy közeli viszonyban volt Juhásszal.
Csütörtökön és pénteken érezhetően felpörögtek az események, miután a HVG szerdán megírta: olyan új tanúk tettek vallomást az ügyben, akik azt állítják, hogy a korábbi igazgatóval szexuális aktust kellett létesíteniük. Az érintettek javítóintézetbe bekerült fiúk, 14–15 évesek voltak, amikor „Péter bácsi” állításuk szerint ígérgetéssel, ajándékokkal vagy fenyegetéssel orális szexre és közösülésre vette rá őket.
Az eltűnt vezetők között van az, akit a tanú megnevezett
Az egyik tanú arról is beszélt, hogy bántalmazták, miután szerinte visszajuthatott az igazgatóhoz, hogy próbált segítséget kérni több hónapnyi abuzálás után. Az egyik gyermeknevelőjének mondta el, miket szokott vele csinálni az igazgató, de még azon az estén megverte két társa. Az ügyészségen tett tanúvallomásában megnevezett – akkor még – nevelőnőről a HVG több forrása egybehangzóan állította, hogy Juhász egyik legközelebbi embere. Péntek reggel még az ő neve is az intézményvezetői fülön volt feltüntetve a honlapon, majd estére eltűnt.
Juhász Péter Pált eredetileg emberkereskedelem, kényszermunka, valamint közfeladati helyzettel visszaélés miatt fogták el, amiért a gyanú szerint élettársával együtt nehéz sorsú lányokat vett pártfogásába, majd már nagykorúként prostituáltként futtatták őket. Jelentős vagyont foglaltak le tőlük, autókat és ingatlanokat. A férfit később hűtlen kezeléssel és hamis magánokirat felhasználásával is meggyanúsították, legalább 56,5 millió forintos vagyoni hátrányt okozhatott a javítóintézetnek.
A nyilvánosságra hozott tanúvallomások újabb súlyos bűncselekmények gyanúját vethetik fel: az ügyészség az előbb említett, bizonyítékok eltüntetése miatt meggyanúsított ügyintézőről szóló közleményben már
„szexuális bűncselekményekkel összefüggésbe hozható nyomok”-ról írt.
Ügyészi indítványra Juhász és élettársa letartóztatását a nyomozási bíró 2026. február 28-ig meghosszabbította.
Nyitóképünk a Szőlő utcai javítóintézetben készült – Fotó: Túry Gergely
Olvasd tovább itt: hvg.hu
