Zöld jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektjéhez. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába – írta a Magyar Narancs.
A helyi képviselő-testület módosította az október 16-i ülésén a kerületi építési szabályzatot, beleértve az egykori Budai Központi Kézbesítő Posta területén, a Városmajor utca 35-37.-re vonatkozó beépítési szabályokat. (A javaslat egyhangúlag, ellenszavazat nélkül ment át, a fideszes és a kutyapárti képviselők egyaránt megszavazták.) A változtatás következtében lényegesen több lakást lehet majd kialakítani a telken. A tulajdonos Schmidt Mária és a gyerekei cége, a BIF Nyrt., és ha megkötik a településrendezési szerződést, száznál is több lakást lehetne építeni.
A szerződésben arra kötelezhetik a beruházót, hogy „nagy összegű közcélú fejlesztéseket támogasson”, és biztosítson további forrást arra az emlékműre, amit nyilasok áldozatainak állítana a kerület. A II. világháború alatt a rettegett kerületi nyilas ház a Városmajor utca 37-ben működött.
A Magyar Narancs cikke szerint a mintegy 15 ezer négyzetméternyi irodaterülettel rendelkező, kiváló elhelyezkedésű épületet a korábbi olasz tulajdonosoktól 2020-ban vette meg a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. A tőzsdén jegyzett cég részvényeinek 74,87 százalékát saját közlése szerint a PIÓ-21 Kft. tartja a kezében, utóbbi cég Schmidt Mária mellett a gyerekei, Ungár Péter LMP-s politikus és Ungár Anna tulajdonában van.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
