„Az Európai Uniónak és a NATO-nak tagjai vagyunk, ezért ott a folyamatos kapcsolattartásnak a rendszere világos. NATO-csúcs, európai uniós csúcs, miniszterelnökök tanácskozása. Van egy világos diplomáciai érintkezési rend. De Oroszország nem tagja a NATO-nak és az Uniónak, meg a törökök sem, ezért ki kellett építeni egy másfajta működési rendet” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Isztambul felé tartva a repülőn. (Törökország valójában a NATO tagja 1952 óta, és a szövetségen belül a második legnagyobb haderővel rendlekezik. A Kormányzati Tájékoztatási Központ erre vonatkozó kérdésünkre azt közölte: „A miniszterelnök úgy értette, hogy Oroszország nem tagja a NATO-nak és az EU-nak, és Törökország nem tagja az EU-nak”.)
A HVG a délután folymán érdeklődött a Kormányzati Tájékoztatási Központnál az utazás céljáról és részleteiről, de válaszként a Deák Dániel által készített miniinterjút küldtek el. Ebben Orbán Viktor azt mondta a törökökkel stratégiai ülést tartanak minden évben egyszer, és ez lényegében egy együttes kormányülésnek felel meg. „Ilyenkor mindig tudok a törökök elnökével külön, hosszan, érdemben beszélni” – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint Recep Tayyip Erdogannal baráti a viszony.
A stratégiai ülésen négy fő témát érintenek majd:
gazdaság és kereskedelem (a volumen 5-6 milliárd euróra nőhet),migráció (Orbán Viktor szerint a törökök segítségével sikerült megakadályozni a migrációs nyomást, ez pedig részben a jó magyar-török barátságnak köszönhető) ,orosz-ukrán háború (a törökök minden békéltetési kísérletben benne voltak, együttműködik Magyarország és Törökország a béke érdekében),energia (Török Áramlaton keresztül érkezik a gáz Magyarországra Oroszországból, a vezetékek biztonságára a törökök vigyáznak).
Miért megy Orbán a TÖRÖK ELNÖKHÖZ? Miért jó ez a magyaroknak?
Orbán Viktor Washington és Moszkva után Törökországba utazik. Gazdasági és politikai tárgyalások várhatóak. Orbán Viktor exkluzív interjút adott a Patriótának. *** Élő bejelentkezések, riportok, izgalmas elemzések, elgondolkodtató videók és minden, amit a balos média szívesen elhallgatna előled – ez a Patrióta Youtube-csatorna! Sokan nem szeretnék, hogy a hangunk mindenkihez eljusson, ezért RÁD van szükségünk!
A miniszterelnököt törökországi útjára elkíséri Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is, aki Facebook-oldalán azt írta, „a 2023 óta tartó stratégiai partnerségnek most újabb lendületet adunk”. Deák Dániel kérdése alapján a legtöbb kormánytag szintén jelen lesz Isztambulban.
Orbán Viktor az elmúlt években több alkalommal is találkozott a török elnökkel, idén áprilisban például Antalyába utazott a magyar miniszterelnök. Akkor Magyarország déli irányú energiaellátásának biztosításáról, valamint a katonai és védelmi együttműködés fejlesztéséről egyeztettek.
A repülőn egy másik videó alapján Orbán Viktor alvási szokásai is szóba kerültek, a miniszterelnök saját bevallása szerint „farkasalvást” alkalmaz, azaz nagyjából 5-10 perceket alszik. „Egy ötperces alvás 3-4 órát megold” – mondta.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
