
Aki vizet prédikál és bort iszik, az ebben a szakmában sem tud hiteles lenni. Egy másik mondás pedig emígy szól: aki A-t mond, mondjon B-t is, vagyis ha – helyesen – bizonyos környezeti kérdéseket, problémákat felvetünk, akkor megfelelő megoldást is javasoljunk rájuk. Sok – akár nemzetközi hátterű – szervezet csak riogat, és a Föld pusztulását vizionálja. Több mint harminc éve arról beszélgetünk a COP klímakonferenciákon és más ENSZ-fórumokon, hogyan lehet csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást. Helyes a célkitűzés? Helyes. Eredményesek a COP-ok? Nem. Ha azt mondom, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése mint cél helyes, akkor nem mondhatom azt például, hogy nincsen szükség az atomerőművekre. Ha csökkentjük a szén-, földgáz- és olajfelhasználást, akkor honnan lesz áramunk? A „zöldek” válasza erre az, hogy majd a szél- meg a naperőművekből. De ezen technológiákkal nem lehet folyamatos áramtermelést biztosítani. Nézzen ki az ablakon: nem fúj a szél, nem süt a nap… Paks nélkül ebben a percben nem tudnánk világítani. Jelenlegi tudásunk szerint atomerőművek nélkül ezt a problémát nem tudjuk megoldani. A magukat klímaharcosoknak vallók másik kedves témája az energiatárolás. Miközben ellenzik, a leghatékonyabb módja ma az akkumulátor. Lehet, hogy tizenöt év múlva már más technológia lesz, de hogy energiatárolásra szükségünk lesz, pláne ha növeljük a szél- és a naperőművi kapacitást, az bizonyos.A Regőczi István Alapítvány által táboroztatott gyerekekkel 2024-benFotó: MTI/Komka PéterHíres szenvedélye a horgászat…Előbb vagy utóbb valahogy mindig ide lyukadnak ki az újságírók… Nos, több időm ma sem jut rá, mint korábban, pedig fontos rekreációs tevékenység – amellett, hogy természetesen minden horgász méretes halat szeretne fogni. Az, hogy az ember a vízparton, friss levegőn üldögél, már önmagában jó dolog. Megjegyzem: a Magyar Országos Horgász Szövetség regisztrált tagjainak száma meghaladja az egymilliót. Egyébként egy 17. századból származó receptkönyvben mintegy százhatvanféle halas receptet számoltam össze, tehát bőven van lehetőség arra, hogy a horgászember kellemes meglepetést szerezzen a családnak és a barátoknak. Én például folyamatosan kísérletezek.Vagyis alakulóban a karácsonyi halmenü?Nálunk a hal nem számít ünnepi ételnek, mivel egész évben hozzájutunk. Elmondok azért egy receptet, a Mandiner olvasói is meg fognak lepődni, milyen egyszerű és finom. Ez a currys-kurkumás harcsa, amelyhez bőr nélküli harcsafilére van szükség. Egy kevés sóval megszórjuk, lepirítjuk mindkét oldalát, majd amikor puha a hús, felöntjük tejszínnel, vigyázva, nehogy megégjen. Mehet bele ízlés szerint a curry meg a kurkuma – és már kész is.Mit kíván az ünnepekre a Mandiner olvasóinak, illetve honfitársainak egy ilyen hajszolt év után?A katolikusoknak ismerős lesz, de a reformátusok is biztosan egyetértenek vele: Legyen békesség köztünk mindenkor!Nyitókép: Földházi Árpád
Olvasd tovább itt: mandiner.hu
