A fiatalember nem attól halt meg, hogy az ütéstől esetleg az orrnyerge felcsúszott a homloklebenybe vagy beütötte a fejét a betonba, hanem attól, hogy az egyes számú csigolya eltört és a nyúlványában megszakadt az agynak a vérellátását biztosító ér
– mondta hétfőn a Blikknek Lichy József ügyvéd az ügyhöz kapcsolódó jegyzőkönyvben leírt információkra alapozva. Lichy annak a fiatal férfinek a családját képviseli, aki azt követően halt meg, hogy a Morrison’s 2-ben egy másik bulizó megütötte.
Korábban a vizsgálatot végző orvos annyit mondott, hogy a 25 éves férfi orrtörést szenvedett az ütéstől, rengeteg vér gyűlt össze az agyában. „A kórházba szállítást követően ismét újraélesztették, és ott kiderült, hogy valószínűleg az esés miatt eltört a csigolyája is, de már annyi oxigént vesztett, hogy nem volt esélye a túlélésre” – mondta a Blikknek a férfi egy családtagja. A család jogi képviselője szerint az igazságügyi orvosszakértői véleményre még várni kell, abból derül ki a pontos magyarázat.
A Belvárosban található Morrison’s 2-be november 29-én riasztották a rendőröket, miután egy fiatalt egy másik bulizó úgy megütött, hogy előbbi belehalt a sérüléseibe. A támadót előbb halált okozó testi sértéssel, majd emberöléssel vádolták meg. A 28 éves A. László elismerte, hogy ő ütötte meg az elhunyt fiatalt, de a rendőröknek arról beszélt, hogy ő csak viccelődni akart.
Az elhunyt fiatal apja arról beszélt, hogy a támadó nem egyszer, hanem kétszer, szándékosan ütötte meg fiát, az esetet pedig több kamera is rögzítette. Szerinte amikor az elkövető elismerte a tettét a rendőrségen, még nem tudta, hogy az általa megütött fiatal meghalt. Azt is elmondta az édesapa, hogy noha több kamera is van a helyszínen, mivel semmi előzménye nem volt a történteknek, így nem lehetett megelőzni sem. A 28 éves férfit a biztonságiak a rendőrség kiérkezéséig visszatartották.
Nyitókép: Veres Viktor
Olvasd tovább itt: hvg.hu
