
Vargha Tamás oldalát rövid időn belül ellepték a gyalázkodó, mocskolódó, gyűlölködő kommentek, melyek nem tartalmaztak valódi, érdemi, értelmes kritikát, csak puszta indulatot. – mondta a polgármester. Volt, aki a Béla úti temetőbe küldte, mások „genetikai hulladéknak” nevezték. Ez a huszadik század legsötétebb korszakait idéző stílus köszönő viszonyban sincs sem az advent szellemiségével, sem az ellenzék vezetőjének „szeretetországról” szóló nyilatkozataival – hangsúlyozta. Felhívta a figyelmet, hogy Fehérváron eddig egyik politikai oldalra sem volt jellemző ez a fajta tömény gyűlölet. Szerinte nem baj, sőt a demokrácia egyik alapja, hogy sok különböző embernek sokféle politikai nézetei vannak, de a vitának, még a legkeményebb politikai versenyben is, az egymás iránti tiszteleten kell alapulnia. Ezért pedig mindenkinek és minden oldalnak tennie kell.Cser-Palkovics reményét fejezte ki, hogy Fehérváron helyreáll a nyugalom, legalább az ünnepekre, de abban is bízik, hogy a visszaállt normalitást meg tudják őrizni egészen áprilisig.
Olvasd tovább itt: mandiner.hu
