Kiszállt a rendőrség a Szőlő utcai javítóintézethez 2025. december 9-én. (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)
Cikkünk frissül
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség jelenleg nagy erőkkel, több helyszínen folytat eljárási cselekményeket. A nyomozó ügyészség az ügy mindenre kiterjedő, teljes körű feltárása érdekében jelenleg is több hatóság – köztük a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda – közreműködésével folytat helyszíni cselekményeket, többek között a Budapesti Javítóintézetben.
Az intézményben zajló nyomozati cselekmények elvégzéséhez az ügyészség – a gyermekek védelmére tekintettel – gyermekvédelmi szakembereket is bevont – olvasható a keddi ügyészségi közleményben. Mint felhívták a figyelmet, az ügyben a nyomozás fejleményeiről a Központi Nyomozó Főügyészség csak közlemények útján tájékoztatja a nyilvánosságot.
Kollégánk a helyszínen több rendőrségi autót, kisbuszt valamint civil rendőrségi járműveket látott. Három rendőr állt az intézet ajtajában, rajtuk kívül csak fotósok voltak láthatók, más mozgás nem volt.
Rendőrök strázsálnak a Szőlő utcai javítóintézet bejáratánál 2025. december 9-én. (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)
A Szőlő utcai intézmény hátsó kijárata a Zápor utca felől, 2025. december 9-én. (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)
Mint ismert, az ügynek eddig három gyanúsítottja van: a Szőlő utcai javítóintézet korábbi vezetője és élettársa, akiknek a letartóztatását – ügyészi indítványra – a nyomozási bíró legutóbb 2026. február 28-ig hosszabbította meg. A múlt héten vették őrizetbe és hallgatták ki gyanúsítottként az ügyintézőt, aki – a nyomozó ügyészség indítványának megfelelően – a bíróság pénteki döntése alapján négy hónapra bűnügyi felügyeletbe került.
A Szőlő utcai javítóintézet oldala. (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)
Hétfőn megírtuk, hogy váratlanul felmondott a javítóintézet megbízott igazgatója, Kovács-Buna Károly, aki azután vette át az intézet vezetését, hogy a korábbi igazgatót, Juhász Péter Pált májusban letartóztatták. A Telex megkeresésére felmondását a rá nehezedő pszichés nyomással és stresszel indokolta. Azt is állította, hogy lejáratókampány zajlik ellene. A távozó vezető tevékenységével kapcsolatban ugyanis a hétvégén Juhász Péter youtuber, az Együtt volt elnöke tett közzé videófelvételeket. A videóban elhangzanak olyan állítások, illetve szerepelnek olyan felvételek, amelyek Kovács-Buna túlkapásaira utalnak. Az Együtt korábbi elnöke keddi videójában további információkat és felvételeket ígért. A Telex információja szerint házkutatás zajlik a javítóintézet épületében, és nem hivatalos forrásból úgy értesült, hogy újabb embereket vehettek őrizetbe és gyanúsíthattak meg.
Lapunk hétfőn kérdéseket küldött az ORFK Kommunikációs Szolgálatához: többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy indult-e rendőrségi eljárás, nyomozás a Szőlő utcai javítóintézet új megbízott igazgatója ellen. Ha igen, ez milyen jogcímen történt és mikor? Mivel gyanúsítják az illetőt? Kihallgatása megtörtént-e már, és ha igen, mikor? Kedd délelőtt érkezett a válasz, miszerint kérdéseinkkel forduljunk a Központi Nyomozó Főügyészséghez.
Olvasd tovább itt: hang.hu
