Index – Belföld – Durva videó került nyilvánosságra a Szőlő utcai ügyben, két embert őrizetbe vettek…

Index – Belföld – Durva videó került nyilvánosságra a Szőlő utcai ügyben, két embert őrizetbe vettek…


A Központi Nyomozó Főügyészség legújabb közleményében azt írja, hogy a „nyomozó ügyészség a mai akciója során eddig két főt vett őrizetbe és egy további személyt állított elő a Szőlő utcai ügyben. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség eljárási cselekményei jelenleg is folyamatban vannak.” Ottjártunkkor, kedd délben a Szőlő utcai javítóintézet előtt még több rendőr posztolt a bejáratnál, és két rendőrségi furgon parkolt az épület előtt.

A főügyészség azt írta, a mai nyomozati cselekmények további eredményeiről – a büntetőeljárás érdekeinek figyelembe vételével – később adnak újabb tájékoztatást.

Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy az ügyészség kizárólag a törvényesen beszerzett bizonyítékok alapján járhat el, és a közszereplőnek nem minősülő érintettek bűnügyi személyes adatainak jogszabályban írt védelmét továbbra is tiszteletben tartja. Ezzel arra utaltak, hogy a razzia megkezdése után Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke egy közleményben megnevezte Juhász Péter Pál, az intézet korábbi vezetőjének segítőit.

Dobrev Klára szerint elég a beazonosítatlan titulusokból

„Hallom, hogy az ügyészek ma éppen razziáznak a Szőlő utca ügyében. Mondom akkor a neveket, akik így vagy úgy, részt vettek a borzalmakban. Elég volt a monogramokból, elég volt a beazonosíthatatlan titulusokból. Felsorolom a konkrét neveket, a pedofil Juhász Péter Pál segítőit, akikről az áldozatok, tanúk beszéltek nekünk” – írta Facebookon a DK elnöke.

Mint kiderült, újabb egykori lakója vallott a Szőlő utcai javítóintézet visszaéléseiről: a férfi, aki még gyerekként került be az intézménybe, rendszeres fizikai bántalmazásról, megaláztatásokról és embertelen körülményekről számolt be. A volt lakó megerősítette, hogy Juhász Péter Pál volt igazgató bárkit bevihetett az intézetbe, és beszámolt titokzatos öltönyös emberekről is, akiket éjszaka kísértek be a területre.

„Újabb, egykor a Szőlő utcát is megjárt fiatallal beszélgettünk, aki vállalta, hogy elmondja, milyen légkör uralkodott a javítóintézetben és milyen bántalmazásokat kellett átélnie. Beszélt Juhász Péter Pál belső köréről is, nevelőkről, vezetőkről és az általuk elkövetett visszaélésekről. A verésekről, a megaláztatásokról, a fogkefével felsúrolt padlóról, és az esténként megérkező titokzatos öltönyösökről is” – közölte Dobrev Klára, a DK elnöke egy videóban.

Az Index is megírta, hogy hétfőn délután benyújtotta felmondását Kovács-Buna Károly, a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója. A HVG-nek nyilatkozva az intézményvezető azt mondta, hogy a sajtóban indult „lejárató kampány” miatt lehetetlen dolgozni.

A Blikk arról számolt be, hogy Juhász Péter politikai-közéleti influenszer a korábban általa megígérteknek megfelelően közzétette a videót, melyet a Szőlő utcai javítóintézet egyik tanulószobájának biztonsági kamerája rögzített.

A felvételen látható, amint a posztjáról hétfőn lemondott megbízott igazgató, Kovács-Buna Károly egy tizenéves fiú fejét beleveri az asztalba, amin aztán át is rántja, majd a földön fekve megrugdossa. Ezt a felvételt egy kameraállásból már közzétette Juhász, most, hogy minden félreértést el lehessen oszlatni, a másik oldalról is megtekinthető az embertelen bánásmódot tükröző videó.

A Szőlő utcai javítóintézet ügye

A Szőlő utcai gyermekotthon ügyéről szeptemberben írtunk először, amikor Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke nyílt levélben szólította fel Pintér Sándor belügyminisztert: adjon választ a javítóintézet ügyében felmerült súlyos vádakra.

Kuslits Gábor, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat egykori igazgatója azt állította, hogy már tíz évvel ezelőtt szóltak a rendőrségnek Juhász Péter Pál ügyeiről. Utóbbit májusban letartóztatták, helyét Kovács-Buna Károly megbízott igazgató vette át. Ő azonban hétfőn benyújtotta felmondását, a sajtóban indult „lejárató kampányra” hivatkozva, amely miatt lehetetlen dolgozni.

Juhász Péter Pál a gyanú szerint élettársával együtt két, állami gondozásban felnőtt fiatalt kényszerítettek prostitúcióra, a rendőrség szerint külföldi férfiaknak közvetítették őket online felületeken keresztül.

Az ügy nemcsak az áldozatok miatt megrázó, hanem azért is, mert a volt igazgató ellen már a kétezres évek elején is komoly gyanúk merültek fel – mégsem történt semmi.

December elején megírtuk, hogy a nyomozó hatóság újabb tanúkat hallgatott meg a javítóintézet ügyével kapcsolatban. Többen vallották azt, hogy az igazgató molesztálta, majd orális szexre vette rá őket, az egyikükkel közösült is. Az akkor 15 éves fiú arról beszélt, hogy az intézményvezető meg akarta vizsgálni a nemi szervét. Egy másik tanút Juhász Péter Pál a molesztálás titokban tartásával fenyegetett meg: aki megszólalt, az verést kapott később. A bántalmazásról többen is beszámoltak a hatóságoknak.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nagy erőkkel, több helyszínen végez nyomozati cselekményeket a Szőlő utcai javítóintézet ügyében. Közölték, hogy a gyermekek védelmére tekintettel szakembereket is bevontak.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható a +36-80-505-101-es telefonszámon (h., cs., p.: 18:00–22:00, k.: 10:00–22:00, sze.: 12:00–16:00). Az egyesület segélyvonala külföldről a +36-1-267-4900-as telefonszámon érhető el. További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.

Az áldozatsegítéssel kapcsolatos valamennyi kérdésben 0–24 órában az ország egész területéről hívható az Áldozatsegítő Vonal a 06-80-225-225-ös telefonszámon.

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)