A december 8-án kiadott Magyar Közlöny szerint visszamenőleges hatállyal megsemmisíti a kormány Üllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének a település területén elrendelt változtatási tilalomról szóló önkormányzati rendelete, mivel indoklásuk szerint az más jogszabályba ütközik.
A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.
A Közlönyben leírtak szerint a Kormány 2023 decemberében nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította az Üllői Lövész Központ beruházását. 2024 januárjában Üllő város önkormányzata azzal próbálta meg megakadályozni az építkezést, hogy kiemelt fejlesztési területté nyilvánította a lövészet területét, és 2024 februárjában önkormányzati rendelettel három évre változtatási tilalmat rendelt el ezekre a területekre. A Pest Vármegyei Kormányhivatal törvényességi felhívást bocsátott ki az önkormányzati rendelettel szemben, amit az önkormányzat elutasított, ezért a kormányhivatal a Kúria Önkormányzati Tanácsához fordult a rendelet megsemmisítéséért.
A kormányhivatal érvelése szerint az önkormányzati rendelet ellentétes a magasabb szintű kormányrendelettel, amely kizárja az eltérő önkormányzati szabályozást, és sérti a jóhiszemű joggyakorlás elvét, mivel az önkormányzat tudatosan próbálta megakadályozni a kormányzati döntés végrehajtását. Az önkormányzat védiratában a kormányrendelet alaptörvény-ellenességének megállapítását kérte, azzal érvelve, hogy az jogtalanul hivatkozik a háborús veszélyhelyzettre, sérti az önkormányzati autonómiát és a környezethez való jogot, valamint kizárja a nyilvánosság részvételét.
A Kúria Önkormányzati Tanácsa a kormányhivatal indítványának helyt adott. A döntés lényege: az alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes magasabb szintűvel, ez a jogbiztonság alapvető követelménye. Az önkormányzat kifejezetten azért alkotta meg a rendeletet, hogy megakadályozza a kormányrendelet érvényesülését, ami sérti a jóhiszemű joggyakorlás elvét.
Ha megépül az üllői Lövész Központ, az egyetem lógyógyászati klinikájának annyi
2024 januárjában foglalkoztunk azzal, hogy sem a település önkormányzata, sem az érintett helyi lakosság, sem a szomszédos Állatorvostudományi Egyetem nem támogatja, a Lövész Központ megépülését.
Az Állatorvostudományi Egyetem 2020 óta folyamatosan tiltakozik a Lövészeti Központ ellen, mivel a Lógyógyászati Tanszék és Klinika, illetve Tangazdaság oktatási, tudományos munkáját hátrányosan érintené, továbbá jelentősen veszélyeztetné a klinika beteg állatainak és az állatorvosi személyzetnek az egészségét is. Ennek oka, hogy a lőfegyverek hangja okozta stresszreakció negatív hatást vált ki a klinikán lábadozó beteg állatokból.
Az egyetem megkeresésünkre részletesen meg is indokolta álláspontját. Eszerint már 2022. augusztusában kérték-, a Pest Vármegyei Kormányhivatal pedig meg is állapította az egyetem ügyféli jogállását, a Hungarorange Kft. tervezett Lövészeti Központja engedélyezési eljárásba való ügyfélkénti bevonást. Ugyanez a hivatal 2022. október 19-én hozott határozatában viszont azt is megállapította , hogy az ügyben környezeti hatásvizsgálat nem szükséges.
A tervezett Lövész Központ egyébként az Állatorvostudományi Egyetemtől mindössze 940 méterre, a legközelebbi lakott tanyától pedig alig 200 méterre helyezkedne el, az érintett vadásztársaságok területeivel pedig közvetlenül szomszédos.
(Borítókép: Egy lovat vizsgálnak az Állatorvostudományi Egyetem Lógyógyászati Tanszék és Klinikán 2021. február 22-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)
Olvasd tovább itt: index.hu
