Fülöp Csaba, a Diák és Munkahelyi Vendéglátó Kft. ügyvezetője cáfolta, hogy ételmérgezés történt Angyalföldön. Budapest XIII. kerületében mintegy 594 embert érintett az enterális megbetegedéssorozat.
[…] a kiszállított ételek és a megbetegedések között nem volt kimutatható összefüggés, a megbetegedéseket norovírus- (calicivírus-) járvány okozta, nem pedig ételmérgezés. Ezt a Nébih elnökének, Nemes Imrének nyilatkozata, valamint a Heim Pál Gyermekkórház korábbi tájékoztatása is megerősítette
– közölte Fülöp a HVG megkeresésére.
A portál megkereste a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih), a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központot (NNGYK), illetve a kormányhivatalt is azzal kapcsolatban, mennyiben felelős az étkeztető cég a rosszullétekért, válaszukban a már korábban kiadott nyilatkozatot csatolták, melyről az Index is beszámolt. Ez alapján a járványt a Norovírus, a calicivírusok családjába tartozó kórokozó okozta, amely minden bizonnyal nyers élelmiszer útján került a közétkeztetésbe.
Az NNGYK szerint kisebb eltéréseket mutattak a nyersalapanyag- és a főttétel-minták eredményei a mikrobiológiai vizsgálatok során. Hozzátették azt is, hogy a a feltárt konyhai és személyi higiéniai hiányosságok, valamint a főzőkonyha laboratóriumi vizsgálatokkal is igazolt szennyezettsége szintén hozzájárulhatott a vírus terjedéséhez. A betegek rövid időn belül felépültek, a konyhák üzemeltetőjével szemben azonban eljárást indítottak.
Az étkeztető cég szerint nem csak azok betegedtek meg, akik az általuk szállított ételekből fogyasztottak
A XIII. kerület önkormányzata reagált a vizsgálat eredményére, közleményükben azt írták, az NNGYK több helyen is „feltételes módban fogalmaz”, feltételezéseket tartalmaz, így nem tekinthető „végleges, hiteles tájékoztatásnak”.
A megbetegedések számos olyan gyermeket, óvodai dolgozót és szülőt is érintettek, akik egyáltalán nem fogyasztottak a cégünk által szállított ételből, miközben országos szinten is jelentős, hányással és hasmenéssel járó vírusjárvány zajlott
– írta Fülöp Csaba, kiemelte továbbá, hogy a a Diák és Munkahelyi Vendéglátó Kft. független, akkreditált laboratóriumban is megvizsgáltatta az ételmintákat. Ezek alapján megállapítható, hogy a megbetegedéseket nem okozhatták az ételek.
Kitért arra is, hogy noha több dolgozónál is pozitív calicivírus-eredményt mutattak a székletminták, ők tünetmentesek voltak. A vírus nem terjed készételben olyan módon, hogy egyszerre 19 óvoda szinte 80 szállítóedénye megfertőződjön.
„A Diák és Munkahelyi Vendéglátó Kft. felelősséggel kijelenti, hogy a tömeges megbetegedéseket nem a cégünk által szállított ételek okozták […] Örömmel nyugtázzuk, hogy valamennyi érintett gyermek rövid időn belül felgyógyult” – írta az ügyvezető.
(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Lakatos Péter / MTI)
Olvasd tovább itt: index.hu
