A jogvédő szervezet keddi közleményében egy Panni néven említett kislány sorsát tette közzé, aki alig múlt három éves, mégis számos sorscsapás érte: 2022-ben koraszülöttként jött világra, anyja négy órával születése után hagyta magára a kórházban egy papírfecnivel, miszerint lemond a kislányról, és örökbe adható.
Koraszülött és roma gyerekek után nem kapkodnak a lehetséges hazai örökbefogadók a Magyar Helsinki Bizottság szerint, így de Panninak szerencséje volt, mert egy évek óta itt élő brit házaspár nagyon szerette volna örökbe fogadni a kislányt. A pár már egy roma kisfiút is nevelt, elindult az eljárás, a gyámhivatal örökbe fogadhatónak nyilvánította a kisbabát, aki hozzájuk is került.
Inkább elvitték nevelőszülőhöz
Ekkor avatkozott be Budapest Főváros Kormányhivatal azzal, hogy Panni nem örökbefogadható, és konkrét indok nélkül visszavonták a korábbi megállapító döntést. A pár hónapos gyereket 2023 januárjában elvették a brit házaspártól, és nevelőszülőnél helyezték el.
A brit házaspár ezután fordult a Magyar Helsinki Bizottsághoz, csatlakozott hozzájuk még a kislány egykori gyermekvédelmi gyámja, Szarvas Erika is, aki nem volt hajlandó végrehajtani a gyámhivatal jogsértő utasításait, ezért a kicsit áttették egy másik gyámhoz, aki nem szállt szembe a hivatallal.
Mind az eredeti gyám, mind a szülők pert nyertek a jogvédők segítségével, a Fővárosi Törvényszék kimondta: a kormányhivatal törvényt sértett, amikor megakadályozta az örökbefogadást. Ráadásul a kormányhivatal védhetetlen határozata megsértette az egyenlő bánásmód követelményét is, mert külföldi származásuk miatt került hátrányba a brit pár. A bíróság leszögezte, hogy nem lehet hátrány az itt élő házaspár brit állampolgársága és az anya afgán származása, hiszen az életvitelszerűen Magyarországon élő külföldiek ugyanolyan joggal fogadhatnak örökbe, mint a magyar állampolgárok.
A korábbi gyámot elgáncsolták, mert nem akarta tőlük visszavenni a kislányt
A kiemelt figyelemre szoruló koraszülött kislányt azonban mégsem fogadhatták örökbe, bonyolult jogi kavarással a fővárosi területi gyermekvédelmi szolgálattól – a Helsinki Bizottság szerint jogellenesen – átrakták az ügyet a nógrádi szolgálathoz. Itt lényegében szakmai indokok nélkül már nem javasolták az örökbefogadás engedélyezését és az újonnan kinevezett gyermekvédelmi gyám is megtagadta a hozzájárulást az örökbefogadáshoz, annak ellenére, hogy a korábbi gyám ezt a hozzájárulást már megadta.
A korábbi gyámot, Szarvas Erikát azért zártak ki az eljárásból, mert nem volt hajlandó utasítani a párt arra, hogy azonnal adják vissza a gondozásban náluk lévő gyereket.
Az ügyben született újabb elutasító határozatot is megtámadta a házaspár, így újabb bírósági kör következett, de végül a Kulturális és Innovációs Minisztérium, mint a gyámügyek legfelsőbb felügyeleti szerve ismét döntési lehetőséget adott a fővárosi gyámhivatalnak.
A brit házaspárhoz nem mehetett, 3 évesen nevelőszülőnél ragadt a gyerek
A jogvédők közleményükben Sára Botondot teszik felelőssé, mert állításuk szerint az idegenek örökbefogadása ellen van, és ő jelenleg is az egész fővárosi kormányhivatal vezetője (főispánja). A gyámhivatal további 4 hónapot várt az örökbefogadási döntéssel, végül a brit házaspár úgy érezte, nem bírja tovább a szélmalomharcot.
“A gyámhivatal láthatóan minden eszközt megragad azért, hogy megakadályozza az örökbefogadást, semmilyen konstruktív párbeszédre nem hajlandó, többször kértek a szülők találkozót a gyámhivataltól, válaszra sem méltatták őket. A gyámhivatallal szembeni pereskedés további évekig elhúzódhat, ami már se nekik, se a kislánynak nem lenne jó, hiába vágytak arra, hogy jó szülei lehessenek” – írják.
A kislány nevelőszülőnél van továbbra is, a jogvédők szerint romaként és három évesnél idősebbként alig maradt esélye, hogy örökbe fogadják.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
