Nagy erőkkel, több helyszínen akcióznak a nyomozók a Szőlő utcai javítóintézet ügyében

Nagy erőkkel, több helyszínen akcióznak a nyomozók a Szőlő utcai javítóintézet ügyében



A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség  jelenleg nagy erőkkel, több helyszínen folytat eljárási cselekményeket, de a közleményükből nem derül ki, hogy pontosan mi történik. Ahogy írják, az ügy mindenre kiterjedő, teljes körű feltárása érdekében több hatóság – köztük a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda – közreműködésével zajlanak ezek a helyszíni cselekményeket, többek között a Szőlő utca 60. szám alatt található Budapesti Javítóintézetben.

Ami új elem, hogy a Szőlő utcai intézményben zajló “nyomozati cselekmények elvégzéséhez az ügyészség – a gyermekek védelmére tekintettel – gyermekvédelmi szakembereket is bevont”.

Az ügynek eddig három gyanúsítottja van: a javítóintézet korábbi vezetője, Juhász Péter Pál és Aisah néven ismert élettársa, akiknek a letartóztatását – ügyészi indítványra – a nyomozási bíró legutóbb 2026. február 28-ig hosszabbította meg. Továbbá a múlt héten őrizetbe vett és gyanúsítottként kihallgatott ügyintéző, aki a nyomozó ügyészség indítványára négy hónapra bűnügyi felügyeletbe került.

Itt írtuk meg, hogy hétfőn váratlanul felmondott a javítóintézet megbízott igazgatója, itt pedig összegyűjtve megtalálja korábbi cikkeinket az ügyről.

Olvasd tovább itt: hvg.hu