Az államfő írjon ki előrehozott választást!

Az államfő írjon ki előrehozott választást!



Miközben mi itt Magyarország jövőjét tervezzük, sokkoló felvételek kerültek elő a Szőlő utcai brutális gyermekbántalmazásokról: ország-világ előtt bebizonyosodott, hogy az Orbánék által kitüntetett volt igazgató helyére hozott megbízott vezető brutálisan bántalmazta a rábízott gyerekeket. Ezután Orbán Viktornak be kell nyújtania a kormánya lemondását, az államfőnek pedig ki kell írnia az előrehozott választást – jelentette be Magyar Péter Balatonfüreden, ahol a Tisza Párt tart kétnapos, kihelyezett „frakcióülést”, amelyen a párt vezetése, szakértői és országgyűlésiképviselő-jelöltjei vesznek részt.

A Tisza elnöke elmondta azt is: Pár napja Tarnazsadányban jártak, és a fórum után leült hozzá egy 11 éves kisfiú, aki megszökött télvíz idején a gyermekvédelmi ellátórendszerből. Ez volt élete egyik legmegrázóbb beszélgetése, de meg kell mutatni a történetét, és nemcsak miatta, hanem a több ezer sorstársa miatt is, akik az állami rendszerben abúzustól szenvednek, akiket bántalmaznak és magukra hagynak.

Hozzátette:

„Ennek az aljas, embertelen hatalomnak azonnal buknia kell, Martin miatt és a sok ezer bántalmazott, magára hagyott vagy éppen szökésben lévő gyermek miatt.”

Magyar utalt a bejelentésében a délelőtti, Szőlő utcai friss eseményekre, hiszen amint arról a HVG is írt, a javítóintézetet reggel megszállták az ügyészségi nyomozók, és később a hatóság bejelentette: őrizetbe vettek újabb két embert, egy harmadikat pedig előállítottak. A rendőrök és az ügyészségi nyomozók nagy erőkkel, több helyszínen akcióztak kedden a Szőlő utcai javítóintézetben és más helyszíneken is. Nem sokkal később pedig videófelvételek kerültek ki arról, hogy a Szőlő utcai intézmény megbízott vezetője – aki a korábban letartóztatott igazgató, Juhász Péter Pál helyére érkezett – brutálisan bántalmazza, üti-veri a rábízott gyerekeket.

Magyar Péter megjegyezte: szeptemberben „Orbán Viktor és az egész kormány, valamint a Fidesz-frakció képviselői azt hazudták a magyaroknak, hogy a Szőlő utcai rémnek nem voltak kiskorú áldozatai, egy hete kiderült, hogy ebből egy szó sem igaz: 13 éves lányokat, 14-15 éves fiúkat bántalmaztak éveken keresztül szexuálisan az Orbánék által kinevezett rém és kollégái”. Úgy folytatta: ma pedig az is bebizonyosodott, hogy „az Orbánék által kinevezett és kitüntetett Juhász Péter Pál helyére hozott új igazgató és a kollégái brutálisan bántalmazták az intézetben lévő kiskorúakat”.

Az új, megbízott igazgató még a videók kikerülése előtt lemondott, a HVG-nek akkor így indokolta döntését:

A Tisza Párt elnöke most balatonfüredi rendkívüli tájékoztatóján kijelentette:

„Orbán Viktor nem tehet mást, mint hogy haladéktalanul benyújtja a kormánya lemondását, egyben felszólítom a köztársasági elnököt, hogy szólaljon meg, és a lehető legkorábbi időpontra írja ki az országgyűlési választásokat.”

A Tisza Párt elnöke szerint ideje, hogy Orbán Viktor és a kormány vállalja a jogi, politikai és erkölcsi felelősséget a magyar gyermekvédelemben legalább egy évtizede tapasztalhatós szörnyűségek miatt.

Nyitóképünkön Magyar Péter. Fotó: Szondy Dalma

Olvasd tovább itt: hvg.hu