
Az ügy mindenre kiterjedő feltárása érdekében kedd óta a nyomozó ügyészség több hatóság – köztük a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda – közreműködésével bűnügyi akciót folytat a Budapesti Javítóintézetben és több más helyszínen. Ennek során szemlét tartottak és eredményes kutatásokat, lefoglalásokat végeztek.
A javítóintézetben zajló nyomozás során gyermekvédelmi szakembereket is bevont az ügyészség az ott letartóztatásban lévő fiatalkorúak védelme érdekében.
A Központi Nyomozó Főügyészség székháza Budapesten, a Könyves Kálmán körúton (Fotó: MTI/Bizományosi/Róka László)
A nyomozó ügyészek meghallgatták az intézményben elhelyezett valamennyi, eddig ki nem hallgatott fiatalkorút.
A két hónapja folyó nyomozás legfrissebb eredményeként – az eddigi három gyanúsítotton túl – a nyomozó ügyészség újabb négy embert vett őrizetbe, közülük eddig hármat gyanúsítottként is kihallgatott.
Az újonnan közölt megalapozott gyanúk lényege szerint az intézményben rendészként alkalmazásban állt két férfi – akik közül az egyik idén júniustól gyermekfelügyelő volt – bántalmazta a Budapesti Javítóintézetben elhelyezett fiatalkorúakat. Az is előfordult, hogy ablakkilinccsel ütötték a növendékek fejét. A harmadik most meggyanúsított személy – aki csaknem másfél évtizede dolgozott nevelési szakterületen – szintén részt vett a bántalmazásban, és ezen túlmenően bűnpártolóként segített az intézmény már letartóztatásban lévő korábbi igazgatójának abban, hogy az emberkereskedelem áldozatait fiktív módon foglalkoztassa.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a bántalmazások során egy növendék sem szenvedett nyolc napon túl gyógyuló, töréssel járó arcsérülést”
– olvasható a KNYF közleményében.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
