Szalóczy Pál, akit ma már inkább a BKK-metrószerelvények és -állomások hangosbemondójából ismer a fiatalabb generáció, 80 éves lett. Ebből 42 évet töltött a Magyar Rádióban. „Óriási szerencsém volt, hogy az életemnek egy meghatározó részét a közrádióban töltöttem, ami szerintem a rádiózás arany kora volt” – emlékszik vissza a legendás bemondó.
A ’70-es évek második felében és a ’80-as években, egész a rendszerváltásig, egy nagyon komoly felfutása volt a rádiónak. A hangvétel lazult, a régi hivatalos állami hang megváltozott – mondja. Szalóczy szerint a Magyar Rádió végül „élharcosa lett a rendszerváltásnak”, hiszen akkoriban az emberek csak a Magyar Rádiót hallgatták, ha a valódi történésekre voltak kíváncsiak.
Énekesből lett bemondó
Szalóczy eredeti álma az éneklés volt. A Bródy Sándor utcai kapun először énekesként lépett be, Spirituálé Quartettjével, amely 1968-ban a Ki mit tud? versenyen különdíjat nyert, ráadásul angolul énekeltek, ami akkoriban szenzációnak számított. Kincses Veronikával tették össze őket végül a Ki mit tud?-on, mert ilyen kategória, hogy énekegyüttes, akkoriban még nem volt.
A váltást egy véletlen hozta: Borenich Péter, aki már a rádió bemondója volt, felfigyelt beszédhangjára.
Azt mondta nekem, hogy csodálatosan szép a beszédhangod, nem akarsz te a rádióba bemondónak jelentkezni?
– idézi fel az életét meghatározó találkozást. Végül megpróbálta, és 600 jelentkező közül kettejüket vették fel, Szalóczyt és Bara Máriát.
Két év tanulás, mielőtt az élő mikrofon elé ült
A képzés brutálisan szigorú volt. Amikor bekerültek, még másfél-két évig élőben nem lehetett megszólalni. Tehát akit felvettek, azt bizony sokáig csak nézelődni engedték, bemehetett a felvételekre, de élő mikrofon elé még nem ültehett. Végül ez is megtörtént, és ahogyan Szalóczy visszaemlékezett, az első alkalommal, amikor megszólalt a Magyar Rádióban, majdnem összecsinálta magát az ijedtségtől, és valami egészen abnormális hangon szólalhatott meg, mert annyira reszketett.
A képzés során hangképzés, beszédtechnika, előadóművészet várt rájuk. Az akkori elképzelés szerint kulturált, jól képzett embereknek kellett a mikrofon elé ülni, mert ha nem ilyen szólalt meg, az rögtön hallatszott volna a hangján. Akkoriban a kulturált beszéd etalonja volt a Magyar Rádió. Így hát a felsőfokú végzettség kötelező volt, és ismerni kellett az idegen nyelvek fonetikáját is.
Nemcsak a bemondókat képezték, hanem a műsorkészítőknek is „mikrofonengedély” kellett a megszólaláshoz, amelyet fél évre adtak ki, és folyamatosan meg kellett újítani, másképpen nem szólalhattak meg, az meg, ugye, pénzveszteséget jelentett.
„A bemondó azt mondta” – egy szakma presztízse
A ’70-es, ’80-as években körülbelül 30 bemondó dolgozott a Magyar Rádióban. A bemondó volt az etalon. A bemondó volt a rádió hangja. Még a hallgató is arról beszélt, hogy pedig a bemondó azt mondta, vagyis így utaltak valami hírre a rádióban – magyarázta Szalóczy.
Összehasonlításképpen: a háború előtt többdiplomás, három-négy nyelven beszélő emberek hagyták ott jólfizető állásaikat, hogy rádiós bemondók lehessenek, mert akkora presztízse volt a szakmának.
Csernobil, amikor megszólalt a cenzúra
1986 április végén egy vasárnap hajnalban Szalóczy volt szolgálatban, amikor a csernobili katasztrófáról közölhették az első hírt. Ezt a Hírszerkesztőség szúrta ki, ahol folyamatosan hallgatták az angolszász hírrádiókat. Napokig semmit sem lehetett mondani a balesetről nálunk, mert nem engedtek semmit közölni, amíg Moszkvában rá nem bólintottak.
Bedő Iván hírszerkesztő saját szakállára bevállalta, hogy kiadja a hírt. „Nagyon ravaszul és nagyon ügyesen fogalmazva, virágnyelven mondta el az eseményeket, úgy, hogy egyes hírek, meg értesülések szerint, vagy valószínűsíthetően, tehát semmi konkrét tényt nem említett, mégis lehetett érteni, mi történt.”
Szalóczy, aki felolvasta a hírt, nem kapott érte semmit, mert neki az volt a dolga, hogy felolvassa, amit elé tettek. Viszont Bedő Ivánt fél évre eltiltották, de a hír ekkor már kiment az éterbe.
A szakma velem fog kihalni
Amikor rákérdeztem, hogy mit gondol munkájáról és kortársairól, akkor azt válaszolta:
Gyakorlatilag velem – és ezt viccen kívül mondom – kihal a szakma. Én vagyok most a legöregebb, aki még él a régi bemondói csapatból.
Ő egyébként 2012-ben, 42 év után hagyta el a Magyar Rádiót. „Az utolsó pillanatig azt gondoltam, hogy még csinálom, ameddig kellek. Végül is ők mondták, hogy köszönik szépen, ennyi volt” – idézi fel kissé keserűen a búcsút.
A modern rádiózásról vegyes véleménye van: Szalóczy szerint vannak nagyon ügyesek és tehetségesek közöttük ma is, de vannak olyanok, akiket ő annak idején egyáltalán nem engedett volna mikrofon közelébe.
A metró hangja
Mint mesélte, minden a MÁV-val kezdődött, ahol egy egységes utastájékoztató rendszerhez kerestek hangot. Végül az ő orgánumát találták a legjobbnak, ám utána jött a feketeleves, mert hosszú heteken, hónapokon keresztül 40–50 oldalakat kellett egy pici stúdióban, nyári kánikulában felmondani. És nem volt szabad normálisan beszélni, hanem kicsit gépiesen kellett kimondani a szavakat, hogy azokat egy szoftver egész mondatokká fűzze.
Később a fővárosban a BKK is megkereste, és ő lett a föld alatti járatok hangja Budapesten, tehát a metróban és kisföldalattin. Az egy kicsit elszomorítja, hogy a mai fiatalság csak innen ismeri őt, és gyakorlatilag nem emlékeznek a 42 éves rádiós-televíziós múltjára.
Nyolcvanévesen sem áll meg
Nem érzi magát 80 évesnek, különben is 77 éves koráig focizott kapusként, bár ma már inkább csak otthon edz. Most hobbijainak él, versmondással és énekléssel foglalkozik. Ahogy nyugdíjba ment a rádióból, ismét elkezdett énekelni, immár 13 éve tagja Bolyki Balázs gospel-spirituálé együttesének.
Üzenete mindenkihez, hogy ha az ember fizikailag bírja, lelkileg pedig sokkal fiatalabb, mint a kora, no meg a hangja sem kopott meg, akkor egészen természetes, ha az ember még dolgozik.
A műsorban még szó volt arról is, hogy:
- Hogyan történt az, hogy Szalóczy Pál majdnem német állampolgár lett?
- Mik voltak a nevezetes rádiós bakik pályafutása során?
- Ki volt az a főnöke, aki, ha hibáztak kollégái, mindig tartotta a hátát helyettük?
- Miért tűntek el a bemondók a televíziókból és a rádiókból az utóbbi 15–20 évben?
- Miért lett Szalóczy Pál a reklámbébiarca egy gyerektápszermárkának, közvetlenül születése után?
Olvasd tovább itt: index.hu
