Juhász Péter kedd este a Partizán vendége volt, ahol elmondta: az általa közzétett videók már fél éve a rendőrségnél vannak, és tudomása szerint akkoriban belső vizsgálat is indult, amely után Kovács-Buna Károlyt előbb elbocsátották, később azonban mégis visszavették, szerinte azért, hogy zsarolható beosztottként dolgozzon az intézetvezető mellett.
Juhász Péter, egykori politikus a Partizán műsorában beszélt arról, hogy kedden két olyan felvételt tett közzé, amelyeken a Szőlő utcai javítóintézet hétfőn lemondott megbízott igazgatója, Kovács-Buna Károly bántalmaz egy-egy gondozott fiatalt.
Az egyik, biztonsági kamera által rögzített videón az látható, amint Kovács-Buna feleltetés közben kitépi a fiú kezéből a füzetet, az asztalhoz rántja és áthúzza rajta, majd az immár a földön fekvő gyermeket meg is rúgja. A másik felvételen egy csocsóasztal mellett üvölt a fiúval, akit ezután a földre ránt és több jelenlévő szeme láttára megver.
Juhász a Partizánnak azt mondta, hogy a videók mintegy tíz éve készültek, és körülbelül fél éve vannak a rendőrség birtokában – erről jegyzőkönyvet is látott. Azt ugyanakkor nem árulta el, kitől kapta a felvételeket.
A volt ellenzéki politikus azt is állította, hogy a bántalmazások után belső vizsgálat indult, és az akkori igazgató, Juhász Péter Pál elbocsátotta Kovács-Bunát, majd később mégis visszavette igazgatóhelyettesnek. Juhász Péter szerint a vezető azért alkalmazta újra a férfit, mert olyan beosztottra volt szüksége, „akit valamivel lehet zsarolni”.
(Borítókép: Rendőrök a Szőlő utcai javítóintézet előtt 2025. december 9-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
