Puzsér Róbert a Juhász Péter melletti szolidaritási tüntetésen, a Kossuth téren (Fotó: Magyar Hang/Nyéki Martin)
Advent harmadik vasárnapján, december 14-én, délután négy órától néma tiltakozást tartunk Óbudán, a Szőlő utca 60-as szám alatt található nevelőintézet előtt – közölte Puzsér Róbert szerdán, az általa kedden meghirdetett tüntetés kapcsán. „Hozd el az adventi koszorúd harmadik gyertyáját, és gyújtsd meg a Szőlő utcában a megnyomorított életekért” – tette hozzá.
Aki látta, mi zajlik a Szőlő utcában, annak e hét vasárnapján a Polgári Ellenállás demonstrációján lesz a helye, hogy együtt üzenjük meg a hatalomnak: ez így nem megy tovább – közölte kedden, további információkat akkor még későbbre ígérve.
Mint beszámoltunk róla, a Szőlő utcai javítóintézetben történt gyermekek elleni visszaélések kapcsán kedden razziázott az intézményben az ügyészség, és több embert is őrizetbe vettek. Az eddigi gyanúsítások középpontjában az intézmény volt vezetője, Juhász Péter Pál és élettársa álltak, ám kedden utódjáról, a megbízott igazgatóként dolgozó Kovács-Buna Károlyról is egy olyan felvétel látott napvilágot, amelyen az látható, ahogy brutálisan bántalmaz egy fiatalt. Az események miatt Magyar Péter Tisza-elnök felszólította Orbán Viktort, hogy vállalja a felelősséget a gyermekvédelem állapotáért és mondjon le, erről itt írtunk. Szerdán pedig tüntetést hirdetett szombat délután 3-ra.
Olvasd tovább itt: hang.hu
