
Gulyás Gergely a legújabb Facebook-videójában arról beszélt, hogy szerinte Magyarországon a baloldali kormányzás mindig megszorításokkal indult vagy azzal ért véget. Felidézte Horn Gyula, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányzását, és úgy fogalmazott: történeti alapon egyértelmű, hogy a baloldal mindig elvonásokkal kezelte a gazdasági helyzetet.
Gulyás Gergely Fotó: Ladóczki Balázs
A miniszter szerint ugyanezt erősítik meg a brüsszeli követelések és a Tisza Párt célkitűzései is. Állítása szerint a párt vállalásai több ezermilliárd forintos terhet jelentenének, amit „valahonnan el kell venni”.
Gulyás Gergely úgy fogalmazott, a Tisza Párt gazdasági elképzelései nem térnek el a korábbi baloldali gyakorlatoktól. Azt mondta, a párt gazdasági kabinetvezetője által aláírt dokumentumokban pontosan látszik, milyen intézkedésekre készülnének.
A miniszter szerint „egy baloldali elit van”, és a Tisza Pártban nem jelent meg olyan szereplő, aki bármely szakterületen új minőséget képviselne. Úgy fogalmazott: a párt nem próbált más hagyományokhoz nyúlni, és szerinte csak olyan figurák tűntek fel, akik korábban is az állami forrásokból éltek.
Gulyás azt mondta, nem lát eltérést aközött, amit a Tisza Párt ma állít, és amit szerinte a baloldal akkor képviselt, amikor kormányon volt. A videóban úgy fogalmazott: többnyire korábban ellenzékben is látszott, milyen gazdaságpolitikai irányt követnének, és ez most is egyértelmű.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
