Orbán Viktor azon gondolkodik, hogyan tarthatná meg a hatalmát abban az esetben, ha a jövő áprilisi választáson vereséget szenved a Fidesz – írja a Bloomberg.
A lapnak egy névtelenséget kérő forrás elmondta: Orbán a törvények átírásával az ország „leghatalmasabb” tisztségévé tenné a köztársasági elnöki posztot, majd átvenné azt Sulyok Tamástól.
Orbán novemberben, az ATV stúdiójában már felvetette az elnöki rendszer bevezetésének lehetőségét, mondván, a terv „mindig is napirenden volt”. Nem sokkal ezután, múlt szerdán a kétharmados kormánytöbbség elfogadott egy törvényjavaslatot, amely megnehezíti a törvényhozók számára, hogy a jövőben eltávolítsák az elnököt hivatalából.
Az elnöki rendszer – amelyben a köztársasági elnöknek nagyobb hatalma van – bevezetése a jövő év elején történhet meg Hegedűs Dániel, a berlini German Marshall Fund közép-európai igazgatója szerint. „Ez lenne a vészterv Orbán rendszerének megmentésére, amely ezzel elismerné, hogy választás útján nem lehet megdönteni” – mondta Hegedűs.
Kockázatos, de nem lehet kizárni
– tette hozzá.
Hegedűs arról is beszélt, úgy véli, külföldről nem érkezik majd nyomás Orbánra. „A nemzetközi környezet elképesztően engedékennyé vált az alkotmányos átalakításokkal kapcsolatban” – jelentette ki a Bloombergnek.
A Bloomberg cikkére reagálva Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a közösségi oldalán azt írta: az elnöki rendszer ötletének folyamatos felvetése nem más, mint „a baloldali álhírek szokásos rutinja”. „Feltételezem, hogy nehezebb valódi újságírást csinálni, mint címeket kitalálni…” – fogalmazott.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
