Élőben közvetítjük Kocsis Máté mohácsi beszédét

Élőben közvetítjük Kocsis Máté mohácsi beszédét



Élőben közvetítjük Kocsis Máté mohácsi beszédét

Győr, Nyíregyháza és Kecskemét után ezúttal Mohács ad otthont a DPK rendezvények. A szervezők szerint Mohács nem véletlenül lett a következő állomás, hiszen a magyar történelem egyik legnagyobb tanulságát hordozó városa most a jövő szimbóluma is lehet. „Mohács egyszer már megtanította nekünk, mit jelent, ha nem vagyunk elég erősek. Ma viszont az erő a béke, és a magyarok a béke oldalán állnak” – fogalmazott a DPK közleménye. A mai programban pódiumbeszélgetés, civil felszólalások és közös nyilatkozat is szerepel. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök lesz, mellette pedig Kocsis Máté is beszédet mond.

Óriási a tét

A kormánypárt frakcióvezetője a rendezvény kezdete előtt röviden nyilatkozott a HírTV-nek, aminek során elmondta, hogy 2026-ban a magyarok el tudják mondani, hogy az elkövetkező négy év hogyan teljen. Az Európai Uniós és NATO vezetése szomorú módon háborúra készül. Ezért Magyarországnak el kell dönteni, hogy olyan kormányt választ, amely beáll ebbe a háborús kórusba, vagy olyat, amely ellenzi a háborút – jelölte ki mai beszédének központi elemét, illetve a választás tétjét a fideszes politikus.

Elmegyünk oda, ahova csak tudunk, és elmondjuk, hogy dönteni kell: a magyarok pénzét Ukrajnába küldjük, vagy családtámogatásra fordítjuk? A magyar katonai erőt Ukrajnába küldjük, vagy a diplomáciai képességeinket a béke megőrzésére használjuk fel? – fogalmazott Kocsis Máté, hozzátéve, hogy az összes választás nagy téttel bír, de a jövő évi minden eddiginél nagyobbal. 

Látványos showműsor

Maga a mohácsi DKP-találkozó árnyjátékkal kezdődött. Az Attraction Látványszínház előadásban utaltak a háborúra, de előkerült a labdarúgás is. A rendezvény házigazdái ezúttal is Szabó Zsófi és Rákay Philip. A kommunikációs szakember busómaszkban lépett a színpadra, ami szerint Magyar Péter ellen véd. Később cinikusan a „legkisebb magyarnak” nevezve a Tisza elnökét. 

A felvezető után az eddig megszokott forgatókönyv szerint a műsorvezetők a nézők soraiból kérdeztek civileket. 

Ezután megkezdődött a hivatalos program, Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó, Miklósa Erika opera-énekesnő, Rudán Joe rockzenész és Rátgéber László kosárlabdaedző vett részt a szokásosnak nevezhető kerekasztal-beszélgetésen. Szili Katalin hozzászólásában kiemelte, kötelességünk, hogy az elkövetkező negyedszázad ne a háborúról szóljon, a gyermekeink jövője ne a háborúról, öldöklésről szóljon. A beszélgetés végén a nemzetközileg elismert Miklósa Erika énekelt a közönségnek. 

Olvasd tovább itt: www.origo.hu