Gyermekvédelmi Főigazgatóság: Ne bélyegezzék meg a gyermekvédelmi dolgozókat

Gyermekvédelmi Főigazgatóság: Ne bélyegezzék meg a gyermekvédelmi dolgozókat


A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Kirendeltsége a Kerepesi úton. (Fotó: Szabó Zsolt László/Magyar Hang)

Nyílt levélben kéri arra az embereket a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, hogy ne vonjanak le általános következtetéseket a gyermekvédelmi rendszer működését illetően az alapján, ami a Szőlő utcai javítóintézetben vagy máshol történt. Az SZGYF leszögezte, a területen dolgozók elkötelezett és áldozatos munkát látnak el a rájuk bízott gyerekek biztonságáért és fejlődéséért.

„Kérjük a társadalmat és a nyilvánosságot, hogy ne általánosítsanak néhány eset alapján és ezáltal ne bélyegezzék meg a gyermekvédelemben dolgozó szakembereket, munkatársakat. Ez nem segíti sem azokat a gyermekeket, akik traumatizálva, sok problémával kerültek be a rendszerbe, sem azokat a szakembereket, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy számukra biztonságosabb, szeretetteljesebb és reménytelibb jövőt teremtsenek” – kérte nyílt levelében a szervezet.

A nyílt levelet többek között olyanok támogatták, mint a Református Szeretetszolgálat főigazgatója, Czibere Károly, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója, Kothencz János, az SZGYF főigazgatója, Cséplőné Gönczi Valéria, valamint a Miskolci Egyházmegye püspöke, Orosz Atanáz.

Magyar Péter pénteken tett közzé egy 2021-es, belső jelentést arról, hogy az állami gondozásban élő gyerekek ötöde elszenvedett már bántalmazást. A megkérdezett gyermekvédelmi gyámok több mint 3300 bántalmazott gyerekről tudtak. Eközben Juhász Péter korábbi politikus tett közzé felvételeket arról, ahogy a Szőlő utcai javítóintézetben többek között Kovács-Buna Károly megbízott igazgató bántalmaz gyerekeket. Kovács-Buna még a videó közlése előtt felmondott, a rendőrség pedig nagy erőkkel szállt ki az intézethez, és többeket letartóztattak. Magyar Péter szombat délutánra hirdetett meg egy gyermekvédelmi demonstrációt, erről szóló beszámolónkat itt találják.

 

Olvasd tovább itt: hang.hu