
Magyar Péter megfutamodott, nem mert lejönni Mohácsra. Azért mondta le a gyűlést, mert már nem árad a Tisza, hanem apad – nyilatkozta a Kovács István Bama munkatársának. A roma vezető szerint a baloldali pártelnöknek itt lett volna a helye.
Magyar Péter visszavonulót fújt
A Tisza eddig minden alkalommal rászervezett a Digitális polgári Körök rendezvényére, és ugyanabban a városban, ugyanarra a napra hirdetett tüntetést. Ez a most elmaradt, miután Magyar Péter váratlanul lemondta pártja mohácsi eseményét.
Olyan szempontból nem számít meglepetésnek a hátraarc, hogy eddig az összes DPK-rendezvényen sokkal többen vettek részt, mint a Tisza egyidőben tartott megmozdulásain. Az is közrejátszhatott Magyar döntésében, hogy a térségben nem túl erős a Tisza hátországa. Sajtóértesülések szerint eddig mindössze tíz Tisza Szigetet regisztráltak a hivatalos nyilvántartás szerint Baranya vármegyében, és ezekből mindössze öt működik.
Magyar Péter így végül nem tart Mohácson gyűlést, hanem helyette Budapesten próbál meg nagyobb létszámú tömeget felmutatni. A közvélemény-kutatások alapján a Tisza leszakadt a Fidesztől, így próbálja ismét a kezébe venni a kezdeményezést: a Szőlő utca javítóintézet ügyére hivatkozva hívta utcára a támogatóit.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
