Magyar Péter nyílt levélben hívta Sulyok Tamást a szombati tüntetésre

Magyar Péter nyílt levélben hívta Sulyok Tamást a szombati tüntetésre



„Csak ki kell sétálni a palotából az emberek közé” – biztatta nyílt levélben Magyar Péter a köztársasági elnököt a gyerekek melletti kiállásra. A Tisza Párt elnöke szombaton délután háromra  szervez tüntetést a Deák térre, majd onnan a Karmelitához és a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz a Szőlő utcai botrány nyomán. 

Magyar a köztársasági elnöknek címzett nyílt levelében az általa nyilvánosságra hozott jelentésre utalva azt írja: „Bizonyára ön is értesült arról a 2021 óta eltitkolt dokumentumról, amelyből kiderült, hogy több ezer család nélkül felnövő gyermek van kitéve lelki és fizikai bántalmazásnak. Talán annak híre is eljutott a palotába, hogy a Belügyminisztérium elismerte, hogy az Orbán Viktorék által 2021 óta eltitkolt 47 oldalas jelentés valódi és hogy az abban szereplő több mint 3000 súlyos gyermekbántalmazásról pontos tudomása volt a kormánynak.” 

Majd a miniszterelnök felelősségét hangsúlyozva hozzátette: „Gondolom azt is tudja, hogy Orbán Viktor hónapok óta azt hazudja, hogy a gyermekvédelem megfelelően működik, az állam a rábízott gyerekekkel tisztességesen bánik és megfelelő körülmények között, megfelelően felkészített emberek felügyelete mellett élnek.” 

Magyar Péter utalt arra is, hogy a köztársasági elnök még nem szólalt meg az ügyben. „Itt a lehetőség az eddig elmulasztott megszólalásra! Itt a lehetőség a szerencsétlen sorsú gyermekek melletti kiállásra! Várjuk a Szent György téren, a színpadon!”

Magyar Péter egy videót is közzéett szombat reggel a Facebook-oldalán, amelyben az előző nap nyilvánosságra hozott gyermekvédelmi jelentés megállapításait állítja szembe a miniszterelnök, illetve Semjén Zsolt szavaival. 

Olvasd tovább itt: hvg.hu