Akár 10 millió dolláros, közel 3,3 milliárd forintos nyomravezetői díjat is kínál az amerikai külügyminisztérium olyan információkért, amelyek hozzájárulhatnak négy, az amerikai kormány által külföldi terrorszervezetként számontartott antifaszervezet pénzügyi működésének megzavarásához – közölte az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége közleményében.
Az amerikai külügy által kiírt felhívás többek között az Antifa Ost, más néven Antifa East vagy Hammerband szervezetre is vonatkozik. Ez volt az a szervezet, amelynek tagjait az antifaperként elhíresült bírósági ügyben azzal vádolják, hogy 2023-ban a kitörés napi emléktúra feltételezett neonáci résztvevőire támadtak rá. Az Antifa Ost emellett az amerikai külügy szerint 2018 és 2023 között Németországban is támadásokat hajtott végre olyanok ellen, akiket fasisztának vagy a szélsőjobboldalhoz tartozónak ítéltek meg.
Az amerikaiak emellett nyomravezetői díjat kínálnak az olaszországi központú, 2023 óta több terrorfenyegetést magára vállaló Informális Anarchista Szövetség/Nemzetközi Forradalmi Front (FAI/FRI), valamint két, görögországi anarchista és „antikapitalista” szervezet, a Fegyveres Proletár Igazság és a Forradalmi Osztályharcos Önvédelem csoportosulások pénzügyi tevékenységével kapcsolatban is. Utóbbi két szervezet vállalt magára több, görög állami célpontok által végrehajtott robbantásos támadást – áll a közleményben.
Az amerikai külügy november 20-án vette fel a terrorszervezetek listájára a szervezeteket, amelyekkel kapcsolatban most nyomravezetői díjat kínálnak. A szervezetekhez kötődő amerikai vagyonokat befagyasztották, a támogatásuk bűncselekménynek minősül – figyelmeztet a minisztérium.
Itthon szeptember végén jelent meg a rendelet, amellyel a kormány terrorszervezetté nyilvánította az antifát. A Fidesz egy két évvel korábbi, akkor még elutasított Mi Hazánk-javaslatot vett elő újra. A rendelethez tartozó listán szerepel az Antifa Ost is, ezenkívül a nehezen meghatározható „antifa” csoportosulást sorolja fel a jogszabály.
Mit akarnak Orbánék az antifa betiltásával?
A gyűlölet elleni harc jegyében a szélsőjobboldali Mi Hazánk Mozgalom korábbi javaslatát másolva terrorszervezetté nyilvánította az antifát az Orbán-kormány. Az nem világos, pontosan miért és kire céloz a rendelet, de meglehet, nem is ez, hanem a politikai haszon a lényeg.
Nyitókép: Antifa tüntető Párizsban. Fotó: Anna Margueritat / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP
Olvasd tovább itt: hvg.hu
